Ha kell, mínuszokban dolgozik a pincénél, máskor borkóstolókat szervez és tart, de az is előfordul, hogy gumicsizmában mászik be egy tartályba, hogy kitakarítsa azt.
Egy igazi szőlész-borász együtt él a szőlővel. Ebbe minden beletartozik
– mondja Veres Zsuzsa, aki 18 éves korában Budapestre költözött és a vendéglátásban kezdett dolgozni, mert imádta a nyüzsgést, a pörgést, de hamar ráébredt, ennél többet akar.
Egy borbárban helyezkedett el, ahol komolyabban kezdett foglalkozni a borok megismerésével. Véletlen ismeretség útján kapcsolatba került a Dobogó pincészettel, ahol egy fantasztikus szüreten vett részt.
Később időnként vissza-visszajártam, és becsatlakoztam a munkálatokba: voltam szüreten, címkézésen, egyéb tennivalókat figyeltem meg és próbáltam ki. Itt, a tokaji borászatnál rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, ekkoriban vált számomra világossá, hogy én a borral és a szőlővel szeretnék foglalkozni
– meséli Zsuzsa.
A budapesti borbár után 2011-ben Balaton-felvidéken, a Nivegy-völgyében, kezdhette el kibontakoztatni a szakma iránti szenvedélyét. A csodás Tagyon-hegyen élesztett újjá egy szőlőbirtokot volt férjével, és közben elvégezte a szőlész-borász technikumot is. Ebben az időszakban nem csak szakmai életében történtek izgalmas változások, hanem életet adhatott két gyönyörű kislányának is.
Az eredményekkel és sikerekkel teli évek után, 2018 októberében a balatonfüredi Gyukli Pincénél kezdett el dolgozni, mint szőlész-borász.
A váltásnál számomra fontos volt, hogy olyan helyen dolgozhassam, amely hasonló szemléletű, mint amiben én hiszek. Fontos volt a természetközeli gondolkodásmód, s ezt itt meg is találtam, hisz a Gyukli Pincészet ökológiai borászat, valamint Magyarország első bejegyzett vegán borászata. Ez annyit tesz, hogy nem használunk állati eredetű kezelőanyagokat. Szeretnék természetes, tiszta borokat készíteni a környezetet kímélve
– emlékezik a borász.
A veganizmus, a vegán védjegy egészen pontosan azt jelenti, hogy a kezelőanyagban nincsen tej alapú készítmény, például kazein, nincs zselatin, ami állati porcból készül, nem használnak tojás alapú tisztítószereket a bor tisztítására – ezek helyett a pincészetben alternatívákkal dolgoznak. Bentonittal derítenek és a szűrés során sem használnak állati eredetű anyagokat. A fahordók ajtózásához pedig nem faggyút, hanem más speciális anyagot használnak.
Szőlész-borászként részt veszek a szőlészeti és a borászati munkákban is. Borfejtés, derítés, kénezés, palackozás előkészítése, palackozás. Minden folyamatnál ott vagyok. Komoly fizikai munka, erő is kell hozzá. Van, hogy borkő marad a tartályban a lúgos kezelés után. Ilyenkor bizony be kell mászni és le kell kaparni. Gumicsizma, védőruha, kaparás – de ez is a szakmához tartozik. Télen a pince nagyon hűvös, nyáron pedig a szőlőben van hőség – minden évszakban adódnak nehézségek
– meséli Zsuzsa, de hozzáteszi, hogy minden nehézségért kárpótolja az a csodás energia, amit a szőlőben állva érez, mikor egy pillanatra körülnéz. Ilyenkor azt sem bánja, hogy a haja olykor tele van borkővel, máskor pedig nyakig sárban dolgozik.
Természet közelében nőttem fel, Verőcén, a Dunakanyarban. Gyerekként az erdőket, réteket jártam, a szüleimmel is rengeteget kirándultunk. Édesanyámnak bátran kiengedhetett a közeli mezőre, vagy bringázni, hiszen tudta, nem történhetett semmi bajom. A természet biztonságos burkában élhettem és nőhettem fel. A szőlő és a borászat kapcsán ezt az életérzést kaptam vissza. Az életben vannak nehézségek, megoldandó feladatok, de a szőlőben megélhetem azt, amit gyerekkoromban tapasztaltam, hogy védett burokban vagyok
– mondja Zsuzsa, aki azt is elmeséli, hogy bár a borászat egy abszolút férfias szakma, mára egyre több női borász van. A lányokat egyre inkább érdekli ez a minden nehézsége ellenére rendkívül érzelemdús és inspiráló foglalkozás.
Azok a borászok, akiket én nagyra tartok, mind szenvedéllyel és érzelemmel állnak a szakmához, a szőlőhöz, a borhoz. Együtt élnek vele. Nem csak egy termék előállításában gondolkodnak. Erre pedig mi nők, nagyon fogékonyak vagyunk.
Hogy mitől jó egy bor? Ez jó kérdés. Számomra attól, hogy nem hibás, és lelke van. Íz-, illat- és aromagazdag. Az ember nem iszik minden nap nagy bort. Kellenek a friss, üde, könnyű borok is, amit fűnyírózás közben is szívesen fogyaszt az ember. Az egészen biztos, hogy a jó bort szenvedéllyel készítik, s ez visszaköszön a pohárban
– állítja magabiztosan Zsuzsa, aki bevallja, nem mindig állt így a borokhoz.
,Amikor elkezdtem borokat tudatosan kóstolni és tanulni róluk, azt hittem, én mindent tudok. Keményen bíráltam a legkisebb hibákat is. Hamar rámondtam egyikre-másikra, hogy rossz a bor. Aztán jött az az időszak az életemben, mikor fél hektár szőlőt egyedül kapáltam meg, nos, akkor megváltozott a hozzáállásom. Azóta egy bort sem becsmérlek le, legfeljebb azt mondom, hibás, vagy azt, hogy nekem nem ízlik. Most már pontosan tudom, látom, hogy mekkora munka van egy-egy elkészült bor mögött. Mára megtanultam alázatosabb lenni. A fizikai munka nagyon sok mindenre megtanítja az embert: a korlátaira, a másik ember és a természet tiszteletére.
Zsuzsának a borászaton túl van egy másik szívcsücske, a ZsuPaté, ami részben szintén a borokhoz kapcsolódik, hisz a Zsuzsa által készített májpástétomot zöldfűszerek ízesítik, s titka a késői szüretelésű fehérbor.
A vállalkozás, lassan de biztosan fejlődik. Formálódó, apró léptékben haladó termék, mert szinte minden idő a borászaté és a gyermekeké. Zsuzsa nem kapkod., azt gondolja, mindennek megvan a maga ideje, s ahol most tart, az éppen jó. Később majd szeretne egy kis üzemet létesíteni, ahol minden gond nélkül tudja a pástétomokat előállítani.
Jövőbeni céljai közt szerepel, hogy szakmailag mélyebb tudást szerezzen, fejlődjön mind elméletben, mind pedig gyakorlatban.
Persze, vannak álmaim és terveim, amik megvalósításra várnak, most mégis azt érzem, jól vagyok. Amikor megállok egy pillanatra a szőlőben és körbenézek az ültetvényeken, távolban látom a Balatont, és az valami fantasztikus érzés. Mindegy, hogy épp milyen idő van, és mennyi munka vár, azt érzem, a helyemen vagyok
– mondja elégedetten a borász.
Kiemelt kép: szabo-miklos.hu
