Életmód

Széleskörű összefogással mentett meg a kilakoltatástól egy 9 gyerekes családot a színésznő

Erőt, energiát, szeretet egyedül is tud adni, de mindent nem - azt csak összefogással lehet.

Május elején úgy tűnt, még pár nap és a kilencgyermekes zsámboki Fazekas család – miután lejárt a téli hónapokra hozott kilakoltatási moratórium – az utcára kerül, dacára annak, hogy a házat a feleség, Krisztina előző férjének tartozásai miatt készültek elárverezni. Mivel azonban az édesanya kezességet vállalt, hiába volt az exférj nevén a hitel és a tartozás, az időközben felgyülemlett gyermektartások miatt árverés alá került az ingatlan. A miniszterelnökhöz is eljutott a hírük, aki kitartást és minden jót kívánt a bajba jutott családnak.

Ekkor kapcsolódott be a történetbe Szalai Kriszta színésznő, aki a Magyar Hangban olvasott először a devizacsapdába került család közelgő tragédiájáról. Annyira megrendítette az eset, hogy 300 ezer forintos felajánlást tett, és gyűjtést indított saját Facebook-oldalán. Csütörtök este volt. Maga sem gondolta volna, hogy felajánlásával és bejegyzésével mekkora lavinát indít el…

Mi a legfrissebb újság a kilencgyerekes családdal? 

Napok óta próbáltam a telefonbeszélgetést összehozni, hogy megkérdezzük, mi újság a családdal, de Szalai Krisztát, mint később kiderült, az elmúlt néhány napban azért sem tudtam elérni, mert Csíksomlyón volt. Százezernyi magyarral, székellyel, csángóval, cigánnyal és románnal együtt ő is részt vett a katolikus egyházfő, Ferenc pápa szabadtéri nagymiséjén. Alig egy napja tért haza, először friss élményeiről kérdeztem.

– Amikor januárban meghallottam, hogy Ferenc pápa Csíksomlyóra látogat, azonnal regisztráltam, azóta vártam ezt az utazást. Nekem ő egy mennyei ember, hatalmas példakép. Hihetetlen szüksége van a világnak egy ilyen tanítóra, aki nem a megosztáson, hanem az egység megteremtésén munkálkodik, az „összevarráson” dolgozik. Nagyon vágytam arra az energiára, amit ő ad – mondta a színésznő.

Én kicsit szkeptikus vagyok az ilyen tömegrendezvényekkel kapcsolatban. Téged mennyire érintett meg?

Nagyon fáradtan mentem ki, előtte három hétig napi 20 órákat dolgoztam a kilencgyerekes zsámboki család ügyén. Fizikálisan is a lehető legrosszabbkor jött ez az utazás, kialvatlanul kellett, hogy levezessek Csíksomlyóra. A protokolláris részen túl azonban felemelő érzés volt látni a pápára várakozó hatalmas gyülekezetet, az arcokon a mosolyt.

Másrészt mikor megérkeztünk, szakadt az eső, hatalmas sár volt, pallókat sem tettek le a szervezők, az emberek szó szerint estek-keltek. Ugyanakkor csodálatos segítéseket is láttam, ha egy ember elesett, egyből négyen szaladtak oda segíteni.

Ferenc pápa szentmisét pontifikál a csíksomlyói hegynyeregben, Erdélyben 2019. június 1-jén – Fotó: MTI/Veres Nándor

Az eufória szó nem adja vissza azt a mély szeretetet és hálát, amit Ferenc pápa láttán éreztem. Amikor megláttam, legszívesebben sikítottam volna, mintha egy rocksztár jött volna! Még ha csak kivetítőn keresztül is, de átjött az ő jósága. Egymillió erdélyi várta, mit fog mondani, és ő az egységről beszélt. Másrészt elkezdtem szorongani, látva, mennyire nehezen tud már fizikailag járni. Ferenc pápa így, 82 évesen is lélekteremtő és lélekemelő ember. Amikor megjelent, elállt az eső és kisütött a nap, csodálatos egybeesés volt ez is.

A szertartás után aztán Csíksomlyón megteltek a kocsmák…., még a hetven-nyolcvan éves öreg nénik is beültek — mindenki beszélgetett mindenkivel, nagyon emberi volt ez is.

 Tartottad közben is a kapcsolatot a zsámboki családdal? Hiszen, ahogy mesélted, az elmúlt heteid szinte csak róluk szóltak.

Napi szinten beszéltünk. Amikor belevágtam, megfogadtam, hogy mentorként mindvégig a család mellett maradok, hiszen én magam több ezer ember bizalmáért felelek, akik a szavamban bízva adakoztak.

Mennyi pénznél jár most a család?

13,1 millió forintnál tartunk. A ház már megvan, jut a felújítására, fűtésre, ablak-ajtó cserére is. Fontosnak tartom azonban hangsúlyozni, hogy az adományokból Krisztináék a megélhetésükre már nem fordítanak, eddig is megéltek, meg fogják tudni eztán is oldani. Korábban meg is beszéltük az édesanyával, hogy az innentől befolyó pénzből már egy másik családot támogatunk. Eljutottunk odáig, hogy a hajmáskéri, hatgyermekes család is kapott már 500 ezer Ft-ot. Így aki adakozott, az két sokgyermekes családot is támogatott.

A Fazekas család – Fotó: Facebook

Fontosnak tartom, hogy a nyár végén, ha végeznek Zsámbokon a felújításokkal, tételesen elszámolok, ki fogok írni mindent a Facebook-oldalamra, hogy az adományozók is pontosan lássák, mire ment el a pénz.

 Nem jelentkeztek önkéntesek, szakemberek?

Egy burkoló igen, aztán meglátjuk majd, szükség lesz-e rá. Mert a második férj, aki nyolc gyermekkel szerette meg Krisztát, kőműves, a legnagyobb fiú pedig ács. Nagyon szorgalmasan, minden felújítási munkát saját kezűleg szeretnének megcsinálni.

El sem tudom képzelni, hogyan fogadta a család, hogy egyszer csak, mint egy angyal, megjelentél, és ezernyi ember segített még rajtuk…

Amikor olvastam a Magyar Hangban a velük készült riportot, annyira megérintett a történetük, hogy kiírtam a Facebook-oldalra, hogy aki ismeri esetleg a családot, az szóljon. A Down-os családok körében, az „És a nyolcadik napon…” előadásom miatt eléggé ismert vagyok, onnan írt rám egy anyuka, hogy Krisztina is benne van az ő csoportjában, mert a 6. gyermeke Down-szindrómás. Így találtuk meg egymást, tíz percen belül. Mondtam neki, a magam összegével támogatni kívánom. Szegény, már ezen is teljesen meghatódott, de ami aztán történt, azt álmunkban sem mertük volna gondolni… Péntek délig 262 embertől 1,8 millió forint gyűlt össze. Szombat-vasárnap már napi öt órákat beszéltünk egymással, hihetetlen volt látni, mennyien megosztották a bejegyzésem, közben dolgoztam én is a hitelmentesítésen, a házkezelésen, szinte folyamatosan élő kapcsolatban voltunk. Elképesztő csoda történt, egy hét alatt már 12,3 millió forintnál jártunk.

Bármibe belevágok, egy előadásba, színdarabba vagy egy filmbe, mindig előrevetítem magamnak, hogy bizonyos időn belül hova szeretnék vele eljutni. De azt, hogy 5 perc alatt ilyen csoda történhet, álmomban sem gondoltam volna!

Szalai Kriszta saját családjával

Azért hogy ne legyen teljes az örömünk, a szombat és a vasárnap nemcsak erről, hanem a ránk zúduló 1600 gyűlölködő komment kezeléséről is szólt. Sokan mondták, ne törődjek vele, egyszerűen töröljem ki, és kész. Én elkezdtem lementegetni őket, nem tudom még mi lesz a sorsuk, mindenesetre tanulságos látlelet, talán érdemes lenne egyszer egy felolvasószínházat csinálni belőlük.

Mesélsz a másik családról is, akiknek a befolyt összegből szeretnétek segíteni?

Hajmáskéren élnek, egy hatgyermekes családról van szó, ahol a Várpalotán a körhintából kiesett fiút is ápolja az édesanya. Ők is albérletben élnek, de most a gyermek felgyógyulására gyűjtünk, ami még bejön adomány, azt a kisfiú rehabilitációra fordítjuk. (A számlaszám, amelyen segíteni lehet: 10918001-00000143-05440007, Máthé Zoltánné, és rá kell írni, hogy adomány – a szerk.).

Nem egy olyan üzenetet láttam az oldaladon, amiben szintén anyagi segítségért folyamodnak. Hogyan lehet ezt kezelni, hiszen egyedül nem tudsz ennyi családot megmenteni!

Tény, és borzasztó, hogy ma Magyarországon legalább százezer embert veszélyeztet a kilakoltatás, de nekem nincs időm szomorkodni, én azon gondolkodom és dolgozom, hogy magam épp mit tehetek.

Az elmúlt pár hétben vagy ezer segélykérő levelet kaptam, az elején még fogalmam sem volt, mit válaszoljak rájuk. Erre fel kiírtam a miniszterelnöki hivatal e-mail címét, hogy ők is megkaphassák ezeket a történeteket, és nézzük meg, mit válaszolnak. Egy Svédországban élő magyar azt javasolta, hogy létre kellene hozni egy civil alapot, és a befolyt összegből mindig egy adott családot kéne támogatni.

Azt tudom, hogy amit épp csinálok, azt hitelesen szeretném tenni! Három héten át napi 15-20 órámba telt, hogy ennek az egy családnak segítsek. Krisztináékat nem csak ingatlanhoz akartam juttatni, de a pénzkezelésben, és az életvezetésben is szeretném segíteni őket. De nyilvánvalóan minden bajba jutottal ezt nem tudom megtenni. Erőt, energiát, szeretet tudok egyedül is adni– de mindent nem tudok, ahhoz mindenkinek be kell szállnia! Ezt a problémát már országos szinten kéne megoldani!

 Nem néznek furcsán rád, miért nem inkább színésznőként építed a karriered? Miért és honnan van benned ez az elhivatottság?

Ezen már túl vagyok 30 éve, amikor először nekiálltam, és lélegeztető készülékre gyűjtöttem. Akkoriban két riporter is közölte velem, biztos azért csinálom ezt a jótékonykodást, mert nincs munkám. Két évembe került, míg összejött a pénz. Ha ezt az időszakot a szakmai elhelyezkedésemre fordítom, hát tényleg Hollywoodban kötök ki:.. Én akkor azt tartottam igazi hívásnak, azt éreztem fontosnak. Nálam ez egy döntés volt. Ha hív, akkor mennem kell, és arra kell időt szánnom az életemből!

Címlapfotó: Szalay Kriszta tulajdona

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik