Alkotás közben napfényt lehel az anyagba a mandalafestő

A mindenség is körökből épül fel, nem véletlenül lelhető fel a harmónia jelképeként valamilyen formában a világ minden őskultúrájában.
Kapcsolódó cikkek

A mindig mosolygós Terka Nagyorosziban nevelkedett igazi vidéki lányként, a napfény, a természet, a hegyek, fák zöldjének ölelésében. A természetszeretet és a harmónia vágya folyamatosan elkísérte kalandos életútján, míg meg nem érkezett a kreatív kiteljesedéshez, amelyet a Napfényház műhelyében talált meg.

A NapFényHáz kulturális kreatív műhely segít visszatalálni a saját belső központodhoz, ahol szeretet, harmónia és biztonság ölel körül. A szeretet fényének áramlását segítjük, és emlékeztetünk rá, honnan jöttél, ki vagy valójában, hogy rájöjj, merre tartasz

– idézi hitvallását az ötletgazda fiatal nő, Dobi Terézia.

A kreatívan spirituális tevékenységek egyre nagyobb teret nyernek életünkben, és ezeken a területeken enélkül is megélhetjük a bennünk rejlő erőt, kibontakoztathatjuk lelki és fizikai képességeinket, hogy eredendően művészi vénánk, tehetségünk lenne.

A selyemfestés, az üvegfestés, a pontfestés, a henna- és testfestés és az akrilfestés rejtelmeinek elsajátítását bárki, bármilyen életkorban elkezdheti

– fogalmaz Terka.

A mandala a kozmosz leképezése. Elkészítési folyamata maga is egyfajta meditatív szertartás, mely során kikapcsolhatunk a mindennapok stresszéből, feltöltődhetünk kreatív energiákkal, és átélhetünk valamit a bennünket körülvevő, láthatatlan transzcendens mindenségből.

Mandala

A szó az ősi indiai nyelvből, a szanszkritból származik. Jelentése: kör, ív, körszelet, korong. Más vélemény szerint jelentése az elmével is kapcsolatban áll (manas a. m. „elme”). Eredetét tekintve leginkább a buddhista tibeti és indiai kultúrához köthető, ahol ma is, évezredek óta használják meditációs technikákhoz, gyakorlatokhoz. A jógik elmélyedést segítő különféle eszközöket alkalmaznak, melyekre támaszkodva szilárdan tartják tudatukat meditációjuk tárgyán. Ezek a test- és kéztartások (azaz mudrá), a hangok, ami nem más mint a mantra, a kézbe vehető tárgyak, tehát a vadzsra és a málá, illetőleg az istenségek különféle képi ábrázolásai, azaz a mandalák.

Fotó: Dobi Terka

A mandala színeinek jelentése:

Akrillal festeni színes élmény, ami gyerekeknek és felnőtteknek is remek kikapcsolódás. Az akrilfesték gyakorlatilag mindenen megmarad, dolgozhatsz vele papírra, vászonra, üvegre, fára, fémre, kőre, vagy a falfestékhez is keverheted

– mondja Terka a technikákról.

Az akril az olajhoz hasonló technikát igényel, de mivel vizes alapú, gyorsan száradó, jóval egyszerűbb használni, mint az olajfestékeket. 5 perc alatt megszárad, és akár a tetejére is festhetünk, ha elrontottuk, vagy nem tetszik a szín. Mindenféle metálos és gyöngyház színekben is kapható, sokféle kombináció hozható létre belőle. Ráadásul gyerekek is bátran alkalmazhatják, mivel nem káros az egészségre.

Készül mandala fa alapra, akrilfestékkel megfestve, utána pedig a kész képet gyöngyökkel, kristályokkal, dekorhomokkal, füstfóliával és egyéb 3D-s elemekkel teszik különlegesen egyedivé a műhelyekben alkotó lelkes amatőrök.

Az akrilfestés technikája vízfestésen alapul, de nyomokban az olajfestésre is emlékeztet. A művészek az olajfestés alternatívájaként tartják számon, de az olajfesték az akrillal szemben a festés során felszabaduló anyagok miatt belégzéskor kis lakásban, zárt térben kevésbé emberbaráti.

Fotó: Dobi Terka

A kezdetek

Terka Debrecenben végzett magyar–népművelő szakon, majd hosszú ideig könyvesboltban dolgozott. A fordulat akkor következett be, amikor a lánya üvegfestő készletet kapott tőle ajándékba.

Nekilátott Mesi a munkának, de kérte a segítségem, hogy a kontúrokat rajzoljam elő. És én hozzákezdtem, és azon a délutánon visszavonhatatlanul elvarázsolódtam. beleszerettem a színekbe. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, nem volt megállás, egye több festéket vettem, gyakoroltam, megtanultam igazán jól bánni a színekkel és az anyagokkal.

Időközben megszületett Terka kisfia, akiről hamar kiderült, hogy más, mint a többi kisgyerek. Peti autista. Teljes embert kíván a nevelése. Olyan munkára volt szüksége, amit mellette is végezhetett az akkor egyedülálló anyuka, jórészt otthon.

A NapFényHáz ötlete egy szempillantás alatt jött, készen kaptam, mint egy sugallatot. Megvolt a neve, tudtam, hogy fogjak hozzá a megvalósításhoz, tudtam, mit és hogyan akarok elérni, hogy mi az, amit másoknak átadhatok

– lelkendezik.

Miért pont mandala? Manapság is van üzenete?

Mindenképp. Úgy látom, különösen ma vált újra fontossá ez az üzenet, hisz valahol útközben elvesztettük a harmóniát, az univerzummal való kapcsolatot, amit a körkörösen ismétlődő motívumokból fölépülő mandala is szimbolizál. A mindenség is körökből épül fel, nem véletlenül lelhető fel valamilyen formában a világ minden őskultúrájában, a harmónia jelképeként. Az életvirág szimbólumaként a mi székelykapuinkon is visszatérő motívum, és a kisgyerekek is köröket rajzolnak először, hurkokat.

Mit tanulhatunk festés közben a technikákon kívül?

A foglalkozásokra, tanfolyamokra munkából jönnek a nők, de volt már férfi is, aki a párját kísérte el, és pozitív élményekkel gazdagodva tért haza, nem mellesleg pedig szép munkával. Itt nálam megnyugszanak az emberek, ellazulnak, a festés egyfajta koncentrációs meditációként hat a lélekre, miközben semmit nem kérünk számon senkin, nincs elvárás, nyomás, csak töltekezés. A közösség gyógyító ereje, a beszélgetésé és az alkotásé itt nagyon érezhető. Hisz minden jobb féltekés tevékenység a bal agyféltekénket is serkenti, igazi önbizalom-fröccs az itt töltött idő, gyermeki énünk pedig újra életre kel, szunnyadó kreativitásunk utat talál magának és kiteljesedik.

Kiemelt kép: Dobi Terka

Nyugdíjasként is életcéllal, szeretettel töltsük meg a jelent
A nyugdíjas éveket aktívan és hasznosan is megélhetjük.