Életmód

Egyed ma megjósolja, milyen őszre számíthatunk

Szeptember elseje egyben a túrós csusza nevenapja - a néphagyomány szerint.

Szeptember elseje a rohanó mindennapokban elsősorban a tanévkezdés napjaként van jelen. A hónap első napja a néphagyományban ugyanakkor őszelő – vagy Szent Mihály – havának első napja, szeptember elseje pedig Egyed napja: a ma már ritka névhez számos hiedelem és jóslás kapcsolódik.

Egyed  a középkor népszerű szentje, görög származású bencés rendi szerzetes volt, akit a koldusok, a nyomorékok és leprások védőszentjeként tiszteltek.

Egyed ünnepe naptári helye miatt  őszkezdő napnak számít. Sok helyen ekkor kezdték a búza vagy a rozs vetését. Azt tartották, hogy aki Egyed napján veti el a búzát, az bő termésre számíthat.

Néhol a szőlővel kapcsolatban is alakultak ki hiedelmek, például gonoszelhárító varázscselekmény: virradat előtt a gazda meztelenül járta körbe a szőlőjét, négy sarkán összekötötte a gallyakat, hogy a tolvajok elől elzárja a birtokot. Ettől a naptól fogva nem volt szabad a szőlőskertben szekérrel járni,

Ilyenkor kezdték hizlalni a disznót, melyet karácsonykor akartak levágni. Néhány tájegységben szeptember 1-jén annyi ételt adtak a jószágnak, hogy hagyjon is belőle.

Csanádpalotán így szólt a regula: ha elmúlt Egyed, a jószág már ehet.

Az erdélyi református  településeken  a jószágoltalmazó Egyed ünnepén álltak  szolgálatba a  pásztorok, akik e naptól hat hétig nem vettek tiszta holmit magukra.

Időjóslás Egyed napján

  • Ha Egyed napján eső esik: négy ökrödhöz még négyet végy. Ha nem esik: a négyből kettőt eladhatsz. Az első esetben esős, az utóbbiban pedig száraz ősz várható.
  • Ha Egyed napján esik, akkor esős lesz az ősz. Amilyen az Egyed nap, olyan lesz az egész hónap. Az e napi esőből esős őszre jósoltak, ellenkező esetben szárazra.
  • Lábodi kalendáriumi hagyományok szerint, ha Egyed napján szép az idő, utána négy napig még jó idő várható, és ha az ég is dörög ezen a napon, a jövő évre bőséget várhatunk.
  • Mesztegnyőn úgy tartották, ha jó az idő ezen a napon, akkor jó lesz az ősz és a bor is.
  • A kapolyiak szerint az Egyed-napi eső negyvennapos esőzést jelent.

A túrós csusza nevenapja

Közismert ehhez a ma már ritka névhez kapcsolódó népi találós kérdés: Mikor van a túrós csusza neve napja?

A helyes válasz: szeptember elsején, Egyed napján.

Kiemelt kép: Pixabay

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik