Életmód

3 ezer szájmaszkot adományozott Bátonyterenye önkormányzata a salgótarjáni kórháznak

Emeljük kalapunk a segítők előtt.

A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház intenzív osztályának segélykiáltása az elmúlt hétvégén járta be az internetet.

Nagy szükség lesz az alapvető ápolási tevékenységek ellátásához, törlőkendőkre, tusfürdőkre, szájápolási termékekre, pelenkára, a felületek fertőtlenitéséhez bármilyen használható textíliára. Kérem, hogy akinek van lehetősége, az adakozzon ezen termékekből!! Nagyban segítene nekünk a munkánkban, a betegeknek pedig a gyógyulási folyamatban, a szenvedéseik elviselésében. Köszönettel elfogadunk bármilyen adományt! Sokat kell jegyzetelni, kihozni nem lehet az izolációbol, ezért, írótollakra, alkoholos filcekre, jegyzettömbökre is szükség van

– állt a Facebook bejegyzésben.

A megyei kórház minden dolgozóját sütire és kávéra várják egy salgótarjáni cukrászdában
Együttérzéssel és némi szívességgel szeretnék meghálálni az egészségügyben a mostani helyzetben is hősiesen helytálló dolgozók munkáját.

Segítők sokasága jelentkezett a felhívásra, az első “hivatalos” szállítmány pedig március 23-án megérkezett.

Március 23-án (hétfőn) Bátonyterenye Város Önkormányzata nevében Nagy Majdon József polgármester és Letovai Zoltán alpolgármester 3000 darab szájmaszkot adományozott intézményünknek. A felajánlást Dr. Laczkó Tamás főigazgató főorvos és Kaszás Erika gazdasági igazgató vette át. Köszönjük a kórház dolgozóinak nevében

– olvasható az intézmény Facebook oldalán.

Nagy Majdon József és Letovai Zoltán néhány nappal ezelőtt jelentették be: egyhavi fizetésüket és költségtérítésüket felajánlják a koronavírus elleni védekezésre.

Respect Bátonyterenye, respect minden segítő!

Kiemelt kép: Facebook/Szent Lázár Megyei Kórház

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik