Életmód

48 órán át birtokolták a medvesi magaslatokat a fotózás szerelmesei

Lehetőség volt fotózni madárlesből, valamint emelőkosárból, 27 méter magasból, a fennsík közepéről is.
Korábban a témában:

Bár a koronavírus-járvány az OLYMPUS Medvesi Fotós Maraton megrendezését is bizonytalanná tette, végül mintegy 250 amatőr és profi fotós részvételével ismét sikeres volt a medvesi táj népszerűsítésére megálmodott rendezvény.

Fotó: Bakos Eszter Mirtusz

A programra idén október 9-11. között került sor a Salgótarjánt övező gyönyörű természeti környezetben. A szervezők a program apropóján különleges fotózási lehetőségeket kínáltak, a résztvevőktől pedig azt kérték cserébe, hogy az itt készült felvételeikkel hívják fel környezetük figyelmét erre az emlékekben ipari térségként élő, de egyedi, karakteres és értékekkel teli tájra.

Összességében gördülékeny programon vagyunk túl, köszönhetően annak a közel harminc szervezőnek és közreműködőnek is, akik többsége már sokadik alkalommal segítette a lebonyolítást. Fontosak a visszatérő közösségek is: a 16-os Honvéd Katonai Hagyományőrző Csoport tagjai, a Börzsönyi Nehézgyalogosok páncélosai vagy például a modelljeink, akik mostanra mind úgy érkeznek hozzánk, hogy tudják, mit kérnek és várnak majd el tőlük a résztvevők

– mondta a fotós maratonról Drexler Szilárd főszervező.

Közép-Európa idei legjelentősebb outdoor fotós eseményén a részvevőket 48 órán át hajnaltól kezdve éjszakába nyúlóan várták a szervezett programok. Lehetőség nyílt modellfotózásra a salgóbányai Geocsodák Házában és a közeli erdőkben, hegycsúcsokon.  A salgói erdőben világháborús életképek megörökítésére nyílt lehetőség, a várban páncélos lovagok álltak őrt. Napfelkelte és napnyugta túrák indultak a Medves-vidék több pontjára, a legjobb fotóhelyszínekre helyismerettel rendelkező vezetők kalauzolták a résztvevőket.

Fotó: Bódi Katalin

Lehetőség volt fotózni madárlesből, valamint emelőkosárból is, 27 méter magasból, a fennsík közepéről. A salgóbányai Geocsodák Háza geoparki látogatóközpontban szakmai programok, termékbemutatók és tanácsadások kísérték a fotós maratont.

A programhoz idén is kapcsolódik fotópályázat: a maratonon készült legjobb felvételeket 2020. november 1-ig bezárólag várják a szervezők táj, emberek és élővilág témakörökben. Ahogyan a korábbi négy eseményt követően már megszokottá vált: a legjobb alkotásokból ezúttal is fotókiállítás készül.

Kiemelt kép: Hajas Tamás

Lefotózták a salgótarjáni Középbánya-tó medúzáit
Az apró élőlények az emberre veszélytelenek.

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.