Búcsi Sándor és Pintér Szabolcs 2013-ban kezdték lóháton nomád kalandjaikat Magyarországon. Kunfakó lovaikkal az első években rövidebb túrákat tettek, majd 2017-től hosszabb zarándoklatokra indultak Magyarországon.
Útjaik során arra törekednek, hogy mintegy korrajzként videón is bemutassák a magyar tájakat, az ott élő embereket az ő és a lovaik szemszögéből. Az előkészületektől a film megvalósulásáig mindent ketten csinálnak, hiszen a mai technikai eszközök lehetőséget biztosítanak arra, hogy akár egy egész stábot ők alkossanak a hátizsákjainkban vitt kellékekkel.
Legutóbb 2020. október elsején indultak hortobágyi zarándoklatukra, amit tíznaposra terveztek, aztán kilenc nap lett belőle. Ennyi idő alatt is sikerült felfedezniük hazánk utolsó “ős vadonját”, legrégebbi nemzeti parkját és Európa legnagyobb összefüggő, természetes füves pusztáját, a Hortobágyot.
Ez a hortobágyi zarándoklat megint csak igen mély utazásra sikeredett. Volt részünk esőben, napsütésben, melegben, hidegben, szép, felemelő és szomorú pillanatokban egyaránt
– összegeztek, és megköszönték kísérőjüknek, Berencsik Boglárkának a csendes, nyugodt és teljesen együttműködő jelenlétet.
A Hortobágy című filmjük akár egy kellemes esti otthoni mozinak is megfelel.
Nap mint nap rácsodálkozunk, hogy ha nem az ember alakítja a tájat, hanem a táj alakítja az embert, micsoda egyéniségek teremhetnek… A velük való beszélgetések alkalmával, mi semmiféle késztetést nem érzeztünk arról, hogy magunkról beszéljünk. Ilyenkor csak kérdezünk és utána csendben hallgatunk
– írták ajánlójukban.
Fedezzük fel hát együtt, mi maradt meg a tájból, a benne élő emberekből és hogyan látja Sándor és Szabolcs lovaik hátáról 2020-ban az ősi pusztákat.
