100 éves méhészt köszöntöttek Orosházán

A II. világháború idején hadifogolyként megjárta Szibériát. Méhészkedni 1982-ben kezdett.
Kapcsolódó cikkek

Január 27-én ünnepelte 100. születésnapját az orosházi Sonkolyos Béla méhész, írta az Oroscafe.

A köztiszteletben álló méhész másodikos elemistaként kezdett dolgozni nagynénjénél, libákat és disznót őrzött. 1942-ben besorozták katonának, majd 1944 húsvétján a Kárpátokban vetették be az oroszok ellen, ahol utász volt.

1944 októberében társaival a Tiszánál jártak. Csongrádnál megpróbáltak meglépni, de nem jutottak messzire, a mindszenti köves útnál elfogták őt is. Makó, Arad, Brassó, majd onnan szibériai hadifogság következett. 1946 tavaszán szerelt le, hazatért és negyedesben kezdett dolgozni.

Dolgozott a seprűgyárban, a vasútnál, később a termelőszövetkezetben. Nyugdíjazása után, 1982-ben kezdett méhészkedni.

2017-ben Méhészeti Életműdíjat és díszoklevelet vehetett át a kiváló szakmai és az Orosháza Méhész Egyesületéért végzett több évtizedes munkájáért.

Sonkolyos Bélát méhésztársai a Facebookon köszöntötték születésnapján. Az orosházi méhészek egy 100-ast formálva üdvözölték a jeles évfordulót.

Facebook/Orosháza Méhész Egyesülete
Kapcsolódó
Tanyasi emberek aranya a minőségi méz
Lelassulnak az életfolyamataik, mégis viszonylag éber állapotban vészelik át a hideget.