Feléltük természeti erőforrásainkat, mostantól a Föld hitelez nekünk

1970 óta egyre kevesebb idő alatt fogyasztjuk el az egy évre elegendő erőforrásadagunkat.
Kapcsolódó cikkek

Magyarország elérte a túlfogyasztás napját: ha a világon mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor a Föld éves tartalékai már kedden kimerültek volna – hívta fel a figyelmet a WWF Magyarország, amely saját mobilalkalmazással segíti azokat, akik csökkenteni szeretnék ökológiai lábnyomukat.

Kapcsolódó
Föld Napja: rajtad múlik, milyen örökséget hagysz hátra
Meg kell értened, hogy minden, amit a Földön teszel, az lesz a hagyatékod a gyermekeid, unokáid számára.

Mint a szervezet keddi közleményében hangsúlyozzák, Földünk erőforrásai végesek, és 1970 óta egyre kevesebb idő alatt fogyasztjuk el az egy évre elegendő erőforrásadagunkat. Ez a mértékű fogyasztás azt jelenti, hogy a bolygó erőforrásai és élővilága nem tud olyan ütemben regenerálódni, amilyen ütemben elhasználjuk azokat.

Idén a túlfogyasztás világnapja – az a nap, amikor Földünk éves erőforrásai kimerülnek – július 29-ére esik, azaz alig több mint fél év alatt “tapsolunk el” egyévnyi mennyiséget. Bár a világjárvány miatt 2020-ban ez a dátum augusztus második felére esett, ahogy az idei dátum is mutatja, nem sikerült tartósan megfordítani a trendet, és még mindig hihetetlenül pazarló életmódot folytatunk

– mutatnak rá az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Ahhoz, hogy ezt a dátumot minél későbbre tolhassuk, és Földünket és tartalékait gyermekeinknek, unokáinknak is megőrizhessük, komoly összefogásra van szükség. Bár számos törekvés meghaladja az egyén lehetőségeit, az egyes emberek is rengeteget tehetnek azért, hogy életmódjukkal, döntéseikkel kevésbé terheljék a bolygó erőforrásait, fogyasztásukkal pedig a vállalatokat és kormányokat is képesek befolyásolni

– írják, hozzátéve, hogy ebben segít a WWF Magyarország mobilalkalmazása, a WWF Léptem, amellyel mindenki megtudhatja, hogy életmódjával milyen mértékben terheli a Föld erőforrásait, és amely személyre szabva vezeti a felhasználót a fenntarthatóság felé vezető úton.

Kapcsolódó
Meg akarod menteni a Földet? Mutatjuk, mit kell enned
Tudósok szerint csak egyetlen módja van 10 milliárd ember táplálásának anélkül, hogy katasztrofális károkat okoznánk a bolygónak.

A WWF Léptem először kiszámolja a felhasználó ökológiai lábnyomát hazai viszonylatban, valós magyarországi adatokra támaszkodva, majd egymásra épülő fenntarthatósági tippekkel és “izgalmas” kihívásokkal segít egyre tudatosabb fogyasztóvá válni.

A tudomány világosan fogalmaz: ahhoz, hogy az 1,5 Celsius-fokos felmelegedési limitet tartani tudjuk, drasztikus változtatásokra van szükség, amit egyszerűen már nincs időnk tovább halogatni. Ki kell lépnünk a komfortzónából, ami sosem egyszerű feladat. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani a mobilalkalmazással, ami egyrészt megmutatja, hogy melyek azok a fogyasztási szokásaink, amelyeken mindenképpen változtatni kell, másrészt pedig bátorítást nyújt a változáshoz

– idézi a közlemény Harmat Ádámot, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás programjának vezetőjét.

A WWF Léptem applikáció – amely tavaly Vodafone Digitális Díjat is nyert – már letölthető Androidra, hamarosan pedig iOS-re is elérhető lesz.

Kapcsolódó
Ma van a Túlfogyasztás Világnapja: fordítsuk meg a tendenciát
Mindössze 7 hónap alatt elhasználtuk a Föld egy évre elegendő erőforrásait.