Természetjáró Guinness-rekord-kísérletre készülnek a kéktúrázók

A leghosszabb túraútvonalat és a legnagyobb földrajzi területet egy nap alatt bejáró hazai túrarendezvény valósulhat majd meg.
Kapcsolódó cikkek

Az ősz legjelentősebb közösségi túrarendezvényére készül a kéktúrázók társadalma. A Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében az Országos Kékkör teljes útvonalát szabadon választott helyszíneken, egy időben lehet majd bejárni október második szombatján, írja közleményében a szervezet.

A kéktúrázás napján 143 túraszakaszra, maximum 50 fős túracsoportokba hívják a természetkedvelőket országszerte. A 3 klasszikus kéktúrát (a legendás Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az idén 25 éves Alföldi Kéktúrát) magában foglaló Országos Kékkörön így több mint 2580 kilométer bejárására nyílik lehetőség. A szervezőket az MTSZ saját tagszervezetei, az állami erdőgazdaságok, a nemzetipark-igazgatóságok és a natúrparkok is segítik.

A túranap legrövidebb szakasza 8, a leghosszabb 30 kilométeres, a teljes nap folyamán 292 települést érintenek a túrázók, 174 kilátópontról csodálhatják meg hazánk természeti szépségeit és 307 vízfolyást fognak keresztezni útjuk során.

A tavalyi évben nagy sikerű online térben kirajzolt Kék útvonal idén is visszatér, jeladók segítségével követhető lesz a kéktúrázók haladása a honlapon.

Az októberi esemény természetjáró Guinness-rekord-kísérlet is, hiszen a leghosszabb túraútvonalat és a legnagyobb földrajzi területet egy nap alatt bejáró hazai túrarendezvény valósulhat majd meg.

A túrákra való jelentkezés ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet a Kéktúrázás napja honlapján lehet megtenni.

Kapcsolódó
Kéktúra: a legenda a régi, a honlap új
A Kéktúra a Nemzeti Értéktár része, ezért a honlap nem tartalmaz reklámokat.