Kékcápa nagyságú halszörnyeket fogtak Nőtincsen

Egy este alatt kettő akadt horogra.
Kapcsolódó cikkek

Fantasztikusan indult a Nógrád megyei Nőtincsen a Harcsafogó Baráti Peca elnevezésű összejövetel, ahol rögtön az első napon, október 4-én hétfőn két száz kiló fölötti harcsát is fogtak, írta a Pecaverzum.

Kapcsolódó
"Vérdíjat" tűztek ki egy siófoki tó nemkívánatos harcsáira
Egy-egy gigahal kifogásáért ötvenezer forintot kapnak a szerencsés horgászok.

A 17 csapat részvételével péntek 10 óráig zajló versenynek az 50 hektáros Szent István-tó ad otthont.

Orosz Gyula az Ipolyman Catfish Team tagjaként csalta horogra a „kisebbik”, 227 centis és 105 kilós harcsát. Szinte ezzel egyidőben a Laci Team csapatvezetője, ifj. Ódor László akasztott meg egy másik harcsát, melynek hossza hossza megegyezett “kistestvérével”, súlya 106,80 kiló volt.

Ezek a méretek a kékcápákhoz közelítenek, amik között a kifejlett nőstény 2,5-3 méter hosszú, a hím 1,8-2,5 méteres, átlagos súlyuk 110 kilogramm. 

Én nem tudok arról, hogy Magyarországon történt volna valaha olyan, hogy egy harcsafogó versenyen két száz kiló harcsa is partra kerüljön már az első napon, de lehet, hogy az egész világon kuriózum ez

– nyilatkozta a portálnak Pálinkás Viktor, a verseny szervezője, a Váci Harcsalesők csapat vezetője.

A méretes halakat a fotózás és a mérlegelés után visszaengedték a tóba.

Kapcsolódó
Kifogták az ország legnagyobb pettyes harcsáját
Maconkán több mint 15 éve élnek ezek a halak, de kevés akadt belőlük horogra.