Életmód

Későbbi órakezdést javasolnak az iskolákban

pixabay
pixabay
Szeretnék, ha az általános-, mind a középiskolák tanórái legkorábban reggel 8.30-kor kezdődnének el.

Az alvási mutatók romlása, melyet a Magyar Alvás Szövetség és a Szinapszis Egészségkutató legutóbbi közös felmérése is megerősített, sajnos az általános- és középiskolás gyermekek körében is jellemző, írta az Országos Sajtószolgálathoz (OS) eljuttatott közleményében a Magyar Alvás Szövetség.

Kapcsolódó
Este 10 és 11 óra között a legideálisabb ágyba kerülni
Azok lesznek legritkábban szívbetegek, akik ebben az időszakban hajtják álomra a fejüket.

Sokkal jobban oda kell figyelnünk az életmód, és különösen a pandémia okozta változások alvást befolyásoló következményeire a gyermekek és a fiatalok körében. Ezek a korosztályok ugyanis egyre kevesebbet alszanak, és az alvásuk minősége is rosszabbodott, amit mindenképpen figyelembe kell venni az életmódjuk, a napirendjük alakításánál, különben pszichés és testi fejlődésük vonatkozásában is visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el.

Egy, a közelmúltban az amerikai Sleep Foundation által közzétett tanulmány szerint a későbbi iskolakezdés nem csak a diákok javát szolgálja, hanem lehetővé teszi a szülőknek, is, hogy többet pihenjenek

– áll a közleményben.

Sarah Shoen tanulmánya megállapította, hogy például a középiskolás diákok szülei akár 60 órányi plusz alvást is elérhetnek egy tanév során, ha az iskolakezdés időpontját 70 perccel eltolják.

Mind az általános-, mind a középiskolák tanórái legkorábban reggel 8.30-kor kezdődjenek el

– javasolja az Amerikai Alvógyógyászati Akadémia, amihez elsők között csatlakozik a Magyar Alvás Szövetség is.

A mindennapi hazai pedagógusi tapasztalatok is azt erősítik, hogy a nulladik, illetve a 8 órát követő első tanóra hatékonysága csekély.

Kapcsolódó
Kiderült, miért van szükségünk alvásra
Az átlagos ember 26 évet tölt alvással élete során. A biológia nagy rejtélyei közé tartozik az a kérdés, hogy miért.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik