Pixabay
Életmód

Tűzgyújtási tilalmat rendeletek el újabb három megyében

A csapadékszegény időjárás miatt szombattól a hatóság tűzgyújtási tilalmat rendel el Nógrád megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, valamint Hajdú-Bihar megyében, és fennmarad a korábban elrendelt tilalom Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye területén is – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.

Azt írták, hogy az ilyenkor megszokottnál több fokkal melegebb időben, a tavalyi és tavalyelőtti évekhez hasonlóan az idén is már beindult a korai növények nedvkeringése.

Számottevő, országos csapadék továbbra sem várható, így tovább fokozódik a csapadékhiány – hívták fel a figyelmet.

Kiemelték, hogy a tüzeket elsősorban a gondatlan és szándékos emberi gyújtogatás okozza, amely először nádasokat, gyepterületeket érint, de ezek a tüzek könnyen átterjednek erdőkre is. Főleg a fiatal erdőfelújítások és erdőtelepítések veszélyeztetettek – fűzték hozzá.

Kapcsolódó
Milliós bírság is járhat a kerti tüzelésért
Magyarországon széles körben elterjedt „népbetegség” a kerti hulladékok és az avar égetése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.