Megdobogtatta a szíveket a mentősöket támogató nádudvari néni

Végrendeletében a Gyermekrohamkocsi szervezetre hagyta a házát.
Kapcsolódó cikkek

Olykor a legváratlanabb helyről érkezhetnek adományok, azoknak, akik igazán megérdemlik. Ilyen esetről tett közre szívet melengető posztot a Gyermekrohamkocsi közösségi oldala. Ebben a szervezet beszámolt róla, hogy számukra teljesen váratlanul hatalmas ajándékot kaptak egy decemberben elhunyt nénitől.

A Nádudvaron élő idős hölgy, Piroska néni végrendeletében a Gyermekrohamkocsi szervezetére hagyta nádudvari, alig ötven négyzetméteres vályogházát, ami egy kis kertben áll. Tettét nem a hála motiválta, hiszen egyetlen rokonát sem mentették a mentősök. A gyermekmentést akarta segíteni.

Átvettük a kulcsokat, és elmentünk a házhoz. Kertjében még nyíltak a gyönyörű, gondozott rózsatövek, így szedtünk neki egy csokor színes rózsát és kivittük a sírjához. Csak így tudtuk megköszönni az adományát. 23 év alapítványi működés során még sohasem kaptunk támogatást egy elhunyttól. Nagyon furcsa, de egyben nagyon megtisztelő érzés is

– áll az alapítvány Facebook bejegyzésében, ami teljes egészében megtekinthető a közösségi oldalukon.

A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat 1999-ben azért jött létre, hogy különleges Gyermekrohamkocsik és gyermek-mentőorvosi kocsik elindításával segítsék az Országos Mentőszolgálat munkáját. Magasan képzett gyermekmentős csapataik, egyedülálló gyermek rohamkocsijaik, valamint gyermek mentőorvosi kocsijaik hatékonyságát bizonyítja, hogy az elmúlt 23 évben több mint 56 ezer bajbajutott kisgyermeken segítettek.

Kapcsolódó
Szívhez szóló dallal kívánnak boldog új évet a mentők
"Lehetsz bárhol, csak szólj, ránk mindig számíthatsz."