Életmód

Régi idők jókedvű aratásai nyomában

Konok Tamás id/Fortepan
Konok Tamás id/Fortepan
Az első kévének betegségelhárító szerepe volt.

Ha július, akkor aratás. Az aratás a megérett szálasgabona; búza, árpa levágásának és betakarításának műveletsora, amit már a vadászó-gyűjtögető ősemberek is műveltek. Hosszú ideig a sarló volt az eszköze, majd a 15. században a Németalföldön terjedt el a kaszával való aratás, amit néhány évtizeddel később a 15. század második felében Magyarországon, a Dél-Alföldön is átvettek.

Az aratáshoz, az aratás sikeréhez számos hiedelem és szokás is kapcsolódott, olvasható a Sulinet oldalán.

Bojár Sándor/Fortepan

A munkát fohászkodással, imádsággal, kalapemeléssel kezdték. A föld szélén letérdeltek, keresztet vetettek. Az eszközöket a templom falához tették, a pap megszentelte. Elszórt adatok vannak arra vonatkozóan, hogy nagy jelentőséget tulajdonítottak az első kévének, az elsőnek learatott búzaszálaknak. Ebből a baromfinak adtak egészség- és termékenységvarázsló céllal. Betegségelhárító szerepe is volt, például az arató a derekára kötötte, hogy majd ne fájjon.

Ormos Imre Alapítvány/Fortepan

Az aratókat elsőként meglátogató gazdát vagy családtagját a learatott gabona szalmájával megkötözték, s csak akkor engedték szabadon, ha borral vagy pénzzel kiváltotta magát.

Főként az uradalmakban vagy ahol nagyobb létszámú arató dolgozott, az aratás kényszerszüneteiben különféle maszkos játékokkal szórakoztatták egymást, volt álesküvő, a marokszedők búcsúja, de medvetáncoltatás is került bemutatásra.

Fortepan

A legtöbb hagyomány az aratás végéhez kapcsolódott

Ilyen szokás volt például, hogy egy kis darabon talpon hagyták a gabonát, hogy a következő esztendőben is jó termés legyen.

Az utolsó kévéből készült az aratókoszorú. Ezt többnyire a földesúrnak készítették, de az utolsó kalászokból egy kis csomót mindenki hazavitt és különféle magyarázatokkal az őszi vetőmag közé elegyítették.

Nagy László/Fortepan

Az aratás befejezésekor rendszerint aratóünnepet tartottak. A magának arató család nem rendezett különösebb ünnepséget. A módosabb gazda, aki részes aratókkal dolgozott, megvendégelte munkásait. Nagy aratóbálokat elsősorban az uradalmakban rendeztek.

Balla Zoltán/Fortepan
Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik