Egy zalai piacon még mindig csak 60 forint a tojás

Úgy tűnik, ide olcsóbban tojnak a tyúkok, mint a boltokba, ugyanakkor az előrejelzések szerint hamarosan 150 forint fölé ugorhat az ára - ha csak nem kap a tojás is ársapkát.
Kapcsolódó cikkek

Drága lett a rántotta, luxus a bundás kenyér, a rakott krumpli, a panírozni való. Hamarosan 150 forintot is fizethetünk egy darab tojásért, sőt a GKI Gazdaságkutató (GKI) szerint heteken belül akár 150 forintnál is többe kerülhet egy tojás.

Ami eddig a szegények eledelének számított, ma már nem az. Sőt, el kell gondolkodnunk azon, hogy reggelire összedobjuk-e a régebben olcsónak számító családi rántottát, tükörtojás adagot, mert ha igen, akkor az igencsak feltolja a büdzsét

– fogalmazott a frisshirek.hu portál.

Az aszály és az energiaválság Európa szerte felhajtotta az árát, de Magyarországon nagyobbat drágult, mint a legtöbb uniós tagállamban. Már most 100-140 forintot kérnek darabjáért, a tavalyi ár két és félszeresét, írja az RTL.hu.

Van azonban más példa is. A Zalaegerszegi Vásárcsarnok október 27-én a Facebook oldalán azt posztolta, hogy ott bizony egészen emberi áron, még 60 forintért is kapható tojás.

Ugyanakkor ha a jelenlegi tendencia folytatódik, a tojás lehet a legjobban dráguló élelmiszer. Az áremelkedés már most is brutális. Az M-es méretű tojást már 110 forintért, az L-es pedig 140-ért is árulják. Tavaly ilyenkor kevesebb mint 50 forintot kértek darabjáét a KSH adatai szerint.

A drágulásnak több oka is van. Egyrészt a rendkívüli aszály miatt nagyot drágult a takarmány, másrészt az energiaköltség is megsokszorozódott, a baromfi tartás pedig energiaigényes állattenyésztési ágazat.

A GKI szerint még mindig nincs vége a tojás drágulásának.

További drágulásra kell felkészülni. A 150 forintos ár is elképzelhető, sőt akár több is. Minden attól függ, hogy az árfolyam hogyan alakul, illetőleg a mindenféle egyéb költség

– mondta Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója.

Kapcsolódó
Tojásvásárlás tudatosan: érdemes figyelni a jelölésekre
A hazai boltok polcain számtalan színű, méretű tojás kapható. Vásárláskor tudatosan figyelhetünk a jelölésekre.