Talán mindenki fejében megfordult már a gondolat életében egyszer, hogy mindent hátrahagyva csak úgy nekivágjon az ismeretlennek és világgá menjen, mint a mesében.
Harmincz Rita nyolc évvel ezelőtt lett igazán utazó, amikor itthoni életét hátrahagyva egyirányú repülőjeggyel utazott a Távol-Keletre, hogy kipróbálja milyen úgy utazni, hogy van ideje. Ritával, a sárga ruhás lánnyal – aki ezzel a “névvel” vált ismertté a világhálón – több cikkünk is készült, azonban most legújabb, napokban megjelent könyve kapcsán kérdeztük őt.
Miről és kinek szól a Keleti Mesék?
A könyv a legaktívabb utazós éveimből összegyűjtött történetekről szól Nepáltól Indonéziáig. 43 saját rövidebb-hosszabb történet van benne. Nemcsak magát a kalandot írtam le, hanem igyekszem mélyebb betekintést nyújtani ismeretlen kultúrák, törzsek életébe is, így a történetekbe beleszőttem ismeretterjesztő háttér információkat is. Megtudhatjuk például hogy egy bennszülött törzs hogyan él a 21. században a dzsungel közepén, vagy kiből és hogyan lehet törzsfőnök Flores szigetén a Lio törzsnél, milyen ezer éves hajmosási technikát használnak a yao asszonyok Kínában, akiknek nem őszül a hajuk.
Minden olyan utazni szerető vagy utazni vágyó embernek írtam, akiket érdekelnek távoli kultúrák, vagy szeretnék ezeket jobban megismerni. Aki nem vágyik arra hogy messzi tájakat fedezzen fel, annak is érdekes lehet, mert a könyv által messzire utazhat.
Miért írtad meg ezt a könyvet?
A könyv írása terápia volt számomra. Egy nehéz életszakaszban írtam gyógyító jelleggel. Évekkel ezelőtt jöttem rá arra, hogy ha vannak boldog pillanataim, amelyből boldog emlékek lesznek, azokat felhasználhatom arra, hogy egy szomorú élethelyzetben “visszamenjek” azokba a pillanatokba és jobban legyek. Ezekbe a történetekbe utaztam vissza és éltem át újra őket amíg írtam, és átsegített egy nehéz életszakaszon.
A könyvírás nagy odafigyelést igénylő, hosszasan zajló munka. Pici gyermeked van, Hogyan lehet könyvet írni kisgyerek mellett?
Szervezést igényel…. Anyukám és a férjem segített sokat, volt olyan, hogy férjem meglátogatta távoli barátait pár napra és elvitte a gyermekünket magával, így lett időm. De többnyire éjszaka írtam, elalvás után. Nekem az írás nem megy magától, elő kell készülnöm, rá kell hangolódnom. Ilyenkor nem elég ha kapok néhány óra szabadidőt, mert mire elkezdenék írni, már vége is, tehát minden alkalommal kezdhetem elölről. Teljes napokra volt szükségem vagy több napra egybefüggően akár.
A könyv két szálon halad, egy fizikai utazást kísérhetünk végig, de a benned zajló lelki folyamatokat, változásokat is megismerhetjük. Írsz egy részt a szertefoszlott barátságaidról is. A könyv írása hogyan hatott a kapcsolataidra?
Nagyon érdekes dolog történt. Amikor kiadtam a könyvet a kezemből, vagyis miután elküldtem a nyomdába, érezhető volt egy pozitív változás. Rég elfeledett kapcsolataim kerültek elő, és helyrejöttek elromlott ismeretségek is. A könyvben eredetileg egy 20 éves barátság elvesztését terveztem megírni, de a mai napig fájdalmas emlék, így nem ez lett belőle. Azt szerettem volna megmutatni, hogy egy hosszú utazás során elromolhatnak régóta tartó barátságok is, és hogy mennyire nem ismerjük annak az embernek minden oldalát, akiről azt hittük, hogy jól ismerjük.
Nagyon élénk, színes, szagos leírásokat olvashatunk a könyvedben. Hogyan lehet ezekre ennyire intenzíven emlékezni? Az utazásaid alatt naplót vezetsz?
Írok jegyzeteket minden nap. Ez elengedhetetlen, mielőtt lefekszem akkor is leírom a legfontosabbakat, ha csak címszavakban sikerül a fáradság miatt. Reggel, ha felkelek, már teljesen másképp emlékszem, vagy nem is emlékszem intenzíven. Van olyan, hogy hangot veszek fel, felmondom magamnak a legfontosabbakat, ha annyira fáradt vagyok, hogy nem tudok már írni. Ha nincs jegyzetem, sokkal nehezebb felidézni a történteket. Ezeket használtam fel. A leírásokhoz előveszem a fotókat, videókat, hogy teljes képet tudjak adni egy személyről, helyről.
Melyik a kedvenc történeted a könyvben?
Nem tudnék csak egyet kiemelni, de a legnehezebben talán az a történet született meg, amikor Észak-Vietnamban, Sa Pa-ban pár napig egy Hmong családnál laktam, akik megosztották velem nagyon egyszerű otthonukat. Napközben az anyukával gyalogoltam a rizsföldek között, és közben megnézhettem hogyan élnek, hogyan telnek a napjaik. Itt nagyon erősen éreztem azt, hogy nekünk a nyugati világban milyen kényelmes életünk van és mégis mennyi gondunk. Tele vagyunk modern berendezésekkel amik időt spórolnak nekünk mégsincs időnk semmire. Itt tapasztaltam meg, hogy mennyi mindenre nincs is igazán szükség, ha egymáshoz tudunk kapcsolódni. Azt is itt tanultam meg, hogy nem kell folyton csinálni valamit vagy folyton beszélni. Volt, hogy csendben ücsörögtünk két kiflit majszolgatva és csak bámultuk a gyönyörű tájat. Nem kellett mások elvárásaihoz alkalmazkodni, amit a modern társadalomban gyakran érez az ember, hogy haszontalanná válik, ha nem cselekszik.
Rita könyve ide kattintva vásárolható meg. Könyvbemutató december 11-én Letkésen, december 12-én pedig Dunaszerdahelyen lesz.
