Új otthonra talált a Balatonnál az Ipoly-parti “rém”

Nem a vadonba való róka, a vadság és agresszió legkisebb jele sincs benne.

Tavaly novemberben futótűzként terjedt a hír Balassagyarmaton, hogy egyre több rókával találkoztak a lakók az Ipoly-parti városban. Mint akkor megírtuk, több utcából jelezték, hogy kisebb és nagyobb ravaszdikat láttak az utcán, parkok, játszóterek közelében.

A rókák egyikét egyenesen rémnek tartották a helyiek, sokan szerettek volna ártani az állatnak. Hála a Rókales Alapítványnak és balassagyarmati állatmentőknek, a cuki kisrókát februárban befogták, így került a balatonőszödi menhelyre, Kurunczi Norbert portájára, ahol azóta is vígan éldegél.

Nálam fekszik már a menhelyen a balassagyarmati “rém”. Fáradt, hosszú útja volt. Simulékony róka, elképesztő, kinek, miért, fájhatott, néhányan már pályáztak rá, nem éppen a megmentésére. Üzenem nekik, hogy már itt van, letehetnek arról, hogy bántsák

– írta a Facebookon a befogást követően “Rókales Norbi”.

Sajnos az emberek közelsége nem véletlen okoz a rókákban félelmet, de itt és most megköszönném, akik ismerték ezt az ördögöt, és nem rúgtak bele.. Ő nem egy vadonba való róka, ahogy most kinéz, a vadság, agresszió legkisebb jele sincs benne, a nyers husit sem értette….

– fűzte hozzá az állatmentő.

A róka jól érzi magát új lakóhelyén, erről több alkalommal is beszámolt Norbi, köztük egy cuki videóval is kedveskedett követőinek, amikor éppen a balassagyarmati “rémmel” foglalkozott.

Norbi menhelyéről, történetéről, a rókákkal kapcsolatos véleményéről, hitvallásáról korábban egy vele készült beszélgetésben írtunk, mely alább olvasható.

Kapcsolódó
Békés állat a ravaszdi a balatoni rókamentő szerint
Ember és róka békében élhet egymás mellett - ez a Rókales hitvallása, ezt szeretné az emberekkel elfogadtatni.