Az állatok is a segítségünket kérik, takarítsuk ki együtt a természetet

A Tavaszi nagytakarítás célja, hogy pár év múlva okafogyottá váljon a kezdeményezés, hiszen ha nincs hulladék a természetben, akkor nem is kell azt megtisztítani.

Idén az Aktív Magyarország mellett az állatok is a segítségünket kérik.

Egy szarvas, egy mókus és egy róka is megpróbálja meggyőzni az embereket, hogy ne hordják tele hulladékkal a természetet. Harmadik alkalommal hív a természet megtisztítására az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) és az Aktív Magyarország.

A „Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki a természetet együtt!” akció március 21-én, az Erdők Nemzetközi Napján indul, és egészen április 22-ig, a Föld napjáig tart. Az idei kezdeményezéshez már most minden eddiginél több szervezet csatlakozott: közel 60 állami erdészet, nemzeti parki igazgatóság, számos önkormányzat és civil szervezet tesz együttesen azért, hogy a természet megszabaduljon a túrázók és az illegális szemétlerakók által hátrahagyott hulladéktól.

A kampány kettős céllal indul. Egyrészt a szervezők szeretnék különböző szemétszedő túrákon megtisztítani a kedvelt kirándulóhelyeket, másrészt pedig az erdőjáráshoz kapcsolódó etikettet kívánják megismertetni a nagyközönséggel. Az idei kampány főtámogatója az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Tíz éve ünnepeljük március 21-én az Erdők Nemzetközi Napját

Az ENSZ felhívására ezen a napon világszerte az erdők és az erdő élővilágának fontosságára, illetve védelmére hívják fel különböző akciókkal a figyelmet. Ehhez a gondolatisághoz kapcsolódik az Aktív Magyarország és az AÖFK által 2021-ben életre hívott „Tavaszi nagytakarítás – Takarítsuk ki együtt a természetet” akció. A kampány legfőbb célkitűzései az elmúlt három évben mit sem változtak: minél többen ragadjanak kesztyűt, illetve szemeteszsákot, és túrájuk során annyi szemetet juttassanak vissza a civilizációba, amennyit csak tudnak.

Ugyanakkor a kampány a szemléletformálásra, valamint a prevencióra is nagy hangsúlyt fektet, így kommunikációs kampányának legfontosabb üzenete, hogy semmilyen hulladéknak nincsen helye az erdőkben.

Egy felhívás, amely mára mozgalommá nőtte ki magát

Előzetesen még soha annyi állami erdészet, nemzeti parki igazgatóság, önkormányzat és civil szervezet nem jelezte csatlakozási szándékát, mint idén. A közel 60 közreműködő szervezet a következő egy hónapban számos szemétszedő túrát fog indítani, melyekhez várják az önkéntesek csatlakozását. A szemétszedő túrák a tavaszinagytakaritas.hu oldalon folyamatosan válnak majd elérhetővé. A szervezett túrák mellett a kampány minden kirándulót arra buzdít, hogy a következő egy hónapban a kirándulására egy zacskóval induljon útnak, amelyet teleszed.

A kampány célja, hogy ne legyen kampány

A Tavaszi nagytakarításra olyan mozgalomként tekintenek a szervezők, amelynek célja, hogy pár év múlva okafogyottá váljon a kezdeményezés, hiszen ha nincs hulladék a természetben, akkor nem is kell azt megtisztítani. Mivel a szemétszedés valójában tüneti kezelés, így a legfontosabb, hogy megelőzzük a hulladék kikerülését a természetbe. Ezért a szemétgyűjtésre történő buzdítás mellett ugyanannyire fontos a szemléletformálás és az önkéntesek bevonása is.

Az április 22-én, a Föld napján záruló kezdeményezést egy ötletes és kreatív kommunikációs kampány is kíséri majd. A kampányhoz készült vicces és figyelemfelkeltő videók az Aktív Magyarország YouTube csatornáján tekinthetőek meg.

Kapcsolódó
Látványosan megújult a Budakeszi Vadaspark
2022-ben is kiemelt szerepet kapott a környezeti nevelés és oktatás, a hazai erdők élővilágának megismertetése.