Mozaik

Tanuld meg szeretni az erdőt és ma ölelj át egy fát!

Ma van az Erdők Nemzetközi Napja.

Az ENSZ döntése alapján 2013-tól minden év március 21-e az Erdők Világnapja, vagyis az Erdők Nemzetközi Napja. Ez évben az erdők és az oktatás kapcsolata áll a rendezvények középpontjában.

A természeti erőforrások jövő generációk számára történő megőrzésének egy fontos lépése, hogy megtanuljuk megérteni az erdőket, és biztos alapokat biztosítsunk gyermekeinknek, hogy ők is értsék az erdők jelentőségét. Az erdők segítenek a levegő, a talaj, a víz és az emberek egészségének megőrzésében és kulcsszerepet játszanak napjaink legnagyobb kihívásaival szemben, mint amilyen a klímaváltozás, az éhezés felszámolása, vagy a városi és vidéki élet fenntarthatóságának biztosítása.

Lévén a világ lakosságának több mint fele városlakó, és mert ez az arány 2050-re 70%-ig emelkedhet, az emberek egyre inkább eltávolodnak a természettől, nem látják és értik igazán az erdők szerepét és a velük való fenntartható gazdálkodás szükségességét. Éppen ezért lényeges, hogy az erdők már fiatal korban mindannyiunk látókörébe kerüljenek.

A Nimród Kerek-Erdő Egyesület kezdeményezésére faölelésre hívja az érdeklődőket a miskolci székhelyű Északerdő Zrt. március 21-én, az Erdők Világnapján. Az akció szervezői azt szeretnék, ha ma 9 és 11 óra között minél többen ölelnének meg egy fát bárhol az országban. Az ölelésről készítette fotókat a csanyik.erdohaz@eszakerdo.hu e-mail címre várják.

Kiemelt kép: iStock

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik