A kabai kézműves teljes életet él. A kreatív mester tizenhat éves kora óta bőrruhát hord, korán megtalálta egyik „nagy szerelmét”, melyben kiteljesedhet szépérzéke és alkotó energiája. Lukács Zsoltnak négy szakmája van, kettő mezőgazdasági gépekkel kapcsolatos, emellett biztonsági őr és népi kézműves. A kreatív alkotó előadóművészettel is foglalkozik, színházi fellépései mellett gyakran énekel szólóban és zenekarban.
Több lábon álok, ezt megköveteli az anyagi világ. A bőrművesség és a mezőgazdaság a meghatározó az életemben, őstermelő vagyok. Van egy kis földem, édesapámtól megörököltem néhány mezőgazdasági gépet, emellett motorozok, rockzenét hallgatok és éneklek. A népzene is közel áll hozzám, most éppen citerázni tanulok.
Lukács Zsolt a Sokszínű vidéknek azt mesélte, bár nincsen SZÉP kártyája, nem kap táppénzt és fizetés nélküli szabadságra sem mehet, de olyan szabadságot kapott a mesterségétől, amit nem lehet pénzen megvásárolni.
Mivel foglalkozott fiatalon, és hogyan találkozott a bőrművességgel?
Egy helyi televíziónál dolgoztam, itt egy önálló műsort vezettem Ezer-mester címmel. Különféle mesteremberekhez látogattunk el, szerettük volna az utókornak megörökíteni a kihalt, vagy kihalófélben lévő mesterségeket. Forgatásokra jártunk az idős emberekhez, ők megmutatták a tudományukat. Egy alkalommal egy nádudvari szakiskolában jártunk, ahol több mesterségről is készítettünk rövidfilmeket. Ott megtaláltam magamnak a bőrművességet.
Nyolcadik után a zeneiskola és a bőrművesség már a terveim között szerepelt, de csak Budapesten lett volna rájuk lehetőség, ezt én akkor nem vállaltam. A családban itt volt a föld, itt voltak a gépek, valakinek ezeket kellett használni, így maradtam. A szüleimmel úgy egyeztem meg, hogy az érettségi után egy szakmát elvégzek, és ha ez megvan, azt csinálhatok, amit akarok.
Sokéves csavargás-zenélés után jött a televíziózás és a bőrös mesterség. Eldöntöttem, hogy kitanulom, ezért beiratkoztam, majd elvégeztem jelessel az iskolát. A mesterem az egyik legjobb bőrműves volt az országban. Sokat adott nekem az iskola ahol kellemes, családias légkör uralkodott, segítettek, dicsértek, bíztattak és arra neveltek, hogy ne adjam föl.
Mi a szépsége ennek a ritka mesterségnek?
Az alapanyag szeretete mellett a népi kultúra és a magyarságunk szeretete a meghatározó számomra ebben a mesterségben, ugyanis ez nem szakma, ez egy szép mesterség.
A megrendelőknek szakmailag adok ötleteket. Egy-egy darabnak funkcionálisan és esztétikusan is stimmelni kell. Nem fogok egy teherautónyi méretű táskát készíteni egy 150 centis hölgynek, emellett persze a motívumoknak is utánanézek, hogy mit jelentettek annak idején. Jelentéstartalommal próbálom ellátni a munkáimat. Szeretek mesélni a gazdának a bőr, mint alapanyag formálhatóságáról, sokrétű felhasználásáról.
Milyen anyagokból készülnek a termékek?
Legtöbbet természetesen a bőrt használom, emellett számos segédanyagot, ilyen a réz, a csont és a szavasmarha szarv (szaru). Népi bőrműves vagyok, igaz, hogy pásztorművészetből vizsgáztam, de a fát nagyon ritkán használom.
Kizárólag egyedi termékeket készítek, mindegyik különleges darab, kézzel készült, benne vannak a gondolataim és az érzéseim. Ha ismerem a gazda tulajdonságait, jellemvonásait, rá tudom formálni a terméket. Egy karakánabb személyiséghez szögletesebb formák illenek, ha hölgynek dolgozom, akkor rendszerint lágyabb vonalú formákat használok.
A népies jellegű táskákat nagyon szeretem, örömet okoz, ha kidíszíthetem, pláne, ha szabad kezet adnak, és rám bíznak szinte mindent. Az a számomra a legnagyobb boldogság, amikor egy darabnak úgy tud örülni a gazdája, amilyen örömmel én készítettem.
Melyik alkotása áll igazán közel a szívéhez?
Nagyjából 50 féle terméket készítek, rengeteg tokot, bicskához, telefonhoz, íjászathoz tegezeket, valamint táskákat, tároló eszközöket és páncélokat. Mindezt egyedi formában és méretben. Saját találmányom egy különleges kártyatartó, ennek a nyitása és a zárása mellett a formáján is sokat törtem a fejem.
A mai kornak megfelelően készítettem már laptoptáskát, fülhallgató tartót, fegyverekhez tokokat. Rengeteg nadrágszíjat csinálok, övet, fegyverszíjat, de kutyáknak nyakörvet, kolomp szíjakat és pergőket is. A tüszőket – széles öveket – a Gyimesekben hordták a nehéz fizikai munkát végző emberek.
Magyarországon csak néhányan készítünk réz csatokat, olyan technikával mint én, pedig még kevesebben. Az öntödék sorozatgyártással készítenek termékeket, én kézzel fűrészelem, majd domborítom az egyes darabokat. Az öntödékben gyártott termékek múlt századbeli csatok rekonstrukciós darabjai, én viszont minden egyes darabot kézzel megrajzolok, kifűrészelem, kidíszítem, így egyedi az összes. Hála Istennek, jó ideje csodájára járnak ezeknek a csatoknak.
Hogyan készíti a látványos rézdomborítást?
Egy fából kivágott lapon, vagy vastag bőr lapon készül. Az ötvösszurkot felmelegítem, belenyomom a lemezt, és az előre rákarcolt ornamentikát belekalapálom. Belekoptatom egy hegyes szerszámmal, ennek a profilja a „Nike pipa” jelhez hasonló, domború, ezzel kopogtatom bele a mélyedést.
A háttér leütésére a poncolót használom, apró „karikákat” ütök be. A poncoló szerszám leginkább egy ceruzára hasonlít, le van lapolva a hegye, és egy pici lyuk van a közepén. Ez kör alakú kis formát, nyomot hagy a rézlemezen és a bőrön is, maga a domborítás, amit leütök, az lesüllyed, a többi rész fent marad. Van, hogy hátulról rásegítek. Nem ördöngös dolgok ezek, józan paraszti ész kell hozzá, többezer éve alkalmazzák.
Mióta énekel? Melyik rockoperákban hallhatta Önt a közönség?
16 éve kezdtem énekelni, 2005-ben, és azóta folyamatosan fellépek. Jelenleg a Csaba királyfi székely nemzeti rockoperában éneklek, s bár az idén nem volt előadásunk, az elmúlt években több helyszínen is felléptünk. Aktívan részt vettem a Kabai Nyári Színház munkájában. Az István a király rockoperában játszottam Laborcot és Tordát, előadtuk Kőműves Kelemen történetét, a Képzelt riportot és a Dzsungel könyvében is szerepeltem.
A Jézus Krisztus Szupersztár debreceni lovardás előadásában is énekeltem, valamint volt két rockzenekarom, főleg motoros rendezvényeken léptünk fel, hard rockot játszottunk.
Mit jelent számára a magyarság, a néphagyomány?
Népzenével is foglalkozom. A magyar népzene a kultúránk része, hasonlóan az anyanyelvünkhöz, a táncainkhoz, a magyar hagyományainkhoz. Mindezeket megélni kell és továbbadni, nem pedig „ápolni”. Ápolni a beteget szokták. Egyszerű magyar parasztember vagyok, aki szereti hazáját, és a kultúráját.
Büszkén gondolok a hazafiságomra, de nem vagyok a pártpolitika híve, sőt, a politika nem is érdekel. Inkább arra gondolok, hogy a gondolkodásmódunk, az anyanyelvünk és a kultúránk még fennmaradhasson sokezer évig.
Mit „üzennek” az egyedi, kézműves remekek az olvasóknak?
Egy kézműves termék értékes és szép lesz, ha a jóízlés határain belül van, nem giccses, nem elkapkodott, összekalapált valami. A szemet gyönyörködtető, tetszetős kézműves termék nem lehet olcsó. Ezek olyan embereknek valók, akik tudják szeretni és élvezni a szépet. Akinek a tulajdonában van egy-egy szép darab, az számára lelki felüdülést, páratlan élményt okoz.
A bőrművességet nem szabad a pénzért csinálni. Amikor az alkotás kizárólag a pénzről szól, az a sorozatgyártás. Ha az ember élvezi, amit csinál, és azt megfizetik, az egy szabad életformát adományoz a kézművesnek. Ez a tevékenység léleknyugtató, áldás van rajta és élvezetet nyújt. Célszerű az embernek valamilyen kézműves tevékenységet megtanulni, így teljes életet élhet. A sikerhez a kitartás és a türelem gyakorlása vezet. Akármilyen hosszú is egy munka, nem adom föl, hiszen a végeredmény lebeg a szemem előtt. Ettől lesz alkotás a mesterség. Azt szoktam mondani, hogy a jó bőrnek nem kell cégér.
A cikk fotóit Fazekas Máté és Lukács „Rocker” Zsolt készítette.
