Életmód

81 évesen taxizik, nem szereti a csúcsforgalmat, de az utasokat igen

Tények Plusz
Tények Plusz
Beszédes autóvezető, lassan vezet, és barátságos természete dacára három ellensége van: a nem fizető utas, a túl szemtelen utas és a GPS.

Győrben szinte mindenki ismeri Mihályi Ildikót. A 81 éves hölgy taxisként dolgozik, ráadásul többnyire éjszakai műszakban. 62 éve szerezte meg a jogosítványt és 38 éve vezet taxit, és most újabb 5 évre hosszabbították meg a taxisengedélyét.

A Duna Televízió által készített videóból kiderül, hogy Ildikó 1961-ben tette le a jogosítványt, és buszok kivételével mindent vezethet. Sofőri pályáján vezetett nagy teherautókat is, bár a vezetői engedély megszerzését követően 4 évig sehová nem vették fel, akkoriban női sofőr nem kellett sehová.

Amikor húsz év után otthagyta a teherautó-sofőrködést, és 1985-ben beült a taxistársától vásárolt Volgába, egy csapásra ismertté vált Győrben, és ettől fogva még tíz évig ő volt a megyeszékhely egyetlen női taxisa

– nyilatkozta a Telex-nek.

A korosabb taxisokkal jól elbeszélget, a fiatalokkal már nemigen akad közös témája. Mint említi, páran irigykednek, mert látják, hogy néha egy-egy utas fél órát is vár rá.

Mihályi Ildikó szerint három dologgal lehet utast fogni.

Az egyik a tisztességes tarifa, a másik, ha a vezető szót tud érteni az utassal, a harmadik meg, ha percre pontosan ott van a megbeszélt helyen.

Átalában délután öttől vezet. A forgalma mindennap változó, de azt állítja, az utasok száma visszaesett. Este már hattól hívogatják az utasok, éjjel egyig-kettőig vezet.

A kocsikat ismerem, messziről is megmondom a típusaikat. Szerelő nem vagyok, de megállapítom, ha a kuplunggal van baj. Pótolni a hűtőfolyadékot, olajszintet nézni, kereket cserélni – ezek mennek.

Kapcsolódó
Völgykatlanban bújik meg a magyar Svájc, a Mecsek ékszerdoboza
A katonás rendben sorakozó porták többségükben tornácos parasztházak.
Olvasói sztorik