Szeretetvendégség is várja a fényárban úszó Mikulás-ház látogatóit Váralján

Harminc éve öltözteti karácsonyi díszekbe házát és kertjét a váraljai férfi.

Különleges évforduló az idei a váraljai Mikulás-ház tulajdonosa, Gűth Balázs számára, ugyanis idén szép jubileumhoz érkezett: harminc éve díszíti fel minden évben otthonát az adventi időszakra, írta a Teol.

Az idei évben nem csupán a mesebeli dekoráció miatt érdemes felkeresni a Tolna vármegyei településen lévő házat: december 3-án, 10-én és 17-én adventi gyertyagyújtásra is sor kerül.

Első alkalommal, valamint a december 23-ai szeretetvendégségen a Nappali Akusztik Projekt ad koncertet, ahol karácsonyi dallamokkal teszik még meghittebbé az estet.

facebook/mikulás háza váralja

Ausztriában dolgozom, ahol az adventi ablakoknak hatalmas sikere van. Akik ebben részt vesznek, pénzt adnak össze, és a legszebb ablak tulajdonosát ebből díjazzák. Ezt Váralján is megszerveztem, és a közösségi oldalunkon közzétettem, hogy akik részt vettek a programon, azokat szeretettel megvendégelem. Ebből az lett, hogy az emberek hoztak süteményeket, üdítőket és mindenféle finomságokat, amiből így lett a szeretetvendégség

– mondta a portálnak Gűth Balázs.

A váraljai Mikulás a tavalyi évben is kitett magáért: 250 kilogramm kenyér, több mint harminc liter zsír és többszáz liter tea és forralt bor fogyott a szeretetvendégségen.

Az idei dekoráció egy kicsit más lesz az eddigiekhez képest, ugyanis nem karácsonyi jelenetet elevenít meg a mesekert. A Csipkerózsika és annak remakje, a Demóna különböző jelenetei elevenednek meg a látogatók szeme előtt.

facebook/mikulás háza váralja

A jubileumi alkalom miatt láthatóak lesznek az eddigi, Gűth Balázs számára legkedvesebb jelenetek is, így a Szépség és a Szörnyeteg, Elza, Anna, Olaf, a Grincs. A tavalyi Manó házakból az egyiket a Mikulás szobájának rendezik be.

December 3-ától 16.30-17 óra között csak a ház, 17 órától a teljes dekoráció este nyolc óráig úszik majd fényárban.

Kapcsolódó
Kinyitott a Karácsonyi Meseház Csákánydoroszlón
A látványelemek közül a Betlehem idén sem maradhatott ki, és ezzel karöltve a megújult mézeskalács-ház idézett igazi karácsonyi hangulatot.