Áll egy ősöreg ház Csongrádon, melynek története a török időkig nyúlik vissza. A Szent Rókus tér 4. szám alatti urasági lakóházat az alföldi település legidősebb épületeként tartják számon a helytörténészek.
Bár a tekintélyes történelmi távolság miatt a ház eredeti építtetőjéről, tulajdonosáról semmit sem tudnak a kutatók, az tény, hogy a nádfedeles lak tanúja volt a csongrádi palánkvár leégésének, a törökök pusztításának, majd kivonulásának a területről. Az idősebb csongrádi lakosok szerint a plébániaként funkcionáló háztól egykor alagút húzódott egészen a közelében emelt belsővárosi templom főoltáráig.
A palánkvár szomszédságában
Bél Mátyás szerint a patinás ház a 17. században épült, és a törökök kivonulását is „túlélhette”.
1686. szeptember 2-án lebukott a lófarkas török félhold Buda főmecsetjének minaretjéről. Október 23-án a rommá lőtt szegedi vár török őrsége is megadta magát. Csongrád török védőinek parancsnoksága egy rövid ideig tétovázott, vajon a palánkvár kedvező fekvését kihasználva ne kíséreljék-e meg a védekezést. Mikor azonban a nagyvezértől ígért segítség elmaradt, úgy határoztak, hogy nem várják meg a körbekerítést, és kivonulnak Csongrádról.
1686. október 25-én estefelé ágyúk, társzekerek gördültek ki a csongrádi várból, török katonák rabolták a várost. A magyar lakosok közül, akik tehették, átmenekültek a folyó túlsó oldalára, és bevetették magukat a nádasokba.
A kivonuló török katonák irgalom nélkül fosztogatták, pusztították a lakosokat. A kegyetlenkedések betetőzéseként a régi földvárra épült települést felgyújtották, de a náddal fedett házakat emésztő tűz hamar átterjedt a palánkvárra is. Csongrádnak ekkor második vára is porig égett. Ez a ház a török kori vár északi bástyája mellett állt
– mesélte a Sokszínű vidéknek Gyöngyössy Orsolya, néprajzkutató.
A csongrádi Tari László Múzeum igazgatóhelyettese szerint a ház telkének nyugati végében állt valószínűleg a nádból emelt Szent István kápolna. Ez volt az akkori Csongrád egyetlen római katolikus temploma, melyet 1704-ben emeltek, később átépítették, majd 1715 körül leégett.
Csongrád 1722-ben a Károlyi család birtoka lett, ekkoriban urasági megszálló-ház volt, majd plébánia. A 18. század végétől lakóház. Hozzá tartozik a folytatólagosan hozzáépített lakóház is.
Sárral tapasztották a falakat
Csongrád ősi városrészének java része a török kivonulásakor leégett, ha maradtak is meg házak, még a szakemberek sem tudják, melyek lehetnek azok.
Az idős udvarház jelenleg magántulajdonban van, korábbi állapotáról részletesebb adatokat közöl a csongrádi Nagyboldogasszony templom Historia Domusa. Eszerint az urasági lakóház alap nélküli vert falból épült, tetején torokgerendás, nádhéjazatú nyeregtető, tetejében 5-5 sor cseréppel.
A nyugati oldalt egy vízvetős deszkaoromzat díszíti. Az épület déli részén három, az északi oldalon egy ablak kapott helyet, valamint egy téglaoszlopos, tégla mellvéddel kialakított tornác. Az épület keleti végében egy hagyományos, paticsfalas nyári konyha került.
Háromosztatú a ház, elöl, a tornácon keresztül egy juthatunk a kamra, melynek a padozatát sártapasztással alakították ki hajdanán. Ebből a helyiségből nyílik a padlásfeljáró, mellette pedig a pincelejáró. Külön érdekesség, hogy a mestergerendás pince a konyhából nyíló szobából is elérhető egy ajtón keresztül. A deszkaborítású pince déli oldalán egy ablakot is kialakítottak. A ház összes helyiségének fagerendás födémje van, a padlás tapasztott.
Titokzatos alagutak
Számos helyi hiedelem, feltételezés is kapcsolódik az évszázados épülethez. Az egyik napjainkban is élő népszerű elképzelés szerint a belsővárosi templom főoltára alatt egy alagút bejárata kezdődik, mely az egykori plébániával köti össze az épületet.
Mások arra emlékeznek, hogy az alagút a Tisza alatt halad keresztül, és valahol a túlparti Mentettréten lehetett a kijárata.
Annyi bizonyos, hogy az 1970-80-as években a Belsőváros bizonyos utcái alatt egy alagútrendszer nyomait fedezték fel, mely az egykori plébániai lakot is érinthette
– magyarázta a muzeológus.
Egy Gyöngyössy Orsolya által szerkesztett tanulmányban egy helyi lakos, Varjúné Erzsébet mesélt érdekességet az udvarházról.
„Az 1950-es évek közepén sokszor jártam Vincze néninél. Salátát, petrezselyemzöldet és zöldhagymát vásároltam nála. Beszédes néni volt, ő az egyik alkalommal elmondta, hogy az ő háza volt anno a templomhoz tartozó plébániaépület. A nyitott folyosón volt egy pinceajtó. A pincéből út vezetett a templom alá, egy darabig. Kikönyörögtem, hagy menjek le megnézni. Úgy emlékszem, hogy a pincéből egy 8-10 méteres út indult, a végén omlással”
– emlékezett a csongrádi asszony.
A cikkhez forrásként felhasználtuk Gyöngyössy Orsolya: Papok, templomszolgák és hitélet Csongrád-Belsővárosban című tanulmányát.
Az archív fotók a Belsőváros ékköve című kötetből származnak.
