Életmód

Beizzították a hóágyút, megrohamozták a dombot Szolnokon

Facebook / Szolnoki Napló
Facebook / Szolnoki Napló
Az alföldi gyerekek sem maradhatnak téli sportélmény nélkül.

Bár havat csak mutatóba láttak idén az alföldi megyeszékhelyen, a hét második felében már szánkózhattak a szolnoki gyerekek – írta a Szolnoki Napló.

Tavaly decemberben az ország hegyvidékein már ródlizhattak, de az alföldi településeken élőknek nem sok jutott a téli havazásból.

A tiszaparti város önkormányzata már egy éve is megszóratta a Várkonyi téri dombokat. Néhány napja a téren ismét beüzemelték a hóágyút, így tették alkalmassá a terepet az önfeledt csúszkálásra.

Két nap kellett ahhoz, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű hórétegen csúszkálhassanaka a kunságiak.

A hóágyú optimális körülmények között, vagyis -5 Celsius-fok körül, szélcsendes időben tud a leghatékonyabban havat előállítani.

A területet biztonsági hálóval kerítették körbe a balesetveszély elkerülése érdekében. Két mosdó és egy hütte is kinyitott a nagy alkalomra. A lelkesedés napnyugta után sem múlik, még este is róják a köröket a különböző eszközökön a fiatalok.

Jelenleg legalább 10-15 centiméter vastag hóréteg fedi a népszerű pályát, több százan jártak kint a dombon egyetlen nap alatt.

Amennyiben továbbra is fagyni fog, a hétvégén még minden bizonnyal élvezhetik a szolnokiak a csúszkálást.

Kapcsolódó
Hóemberek sokasága lepte el a Mecseket
Te láttál már ennyi hóembert egy helyen?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik