Hetek óta várjuk, mikor fagy be végre a Balaton, Velencei-tó, lessük lesz-e havazás, szánkózhatnak-e az ország középső részén élők is, akiknél évről-évre egyre ritkább vendég a hó.
A ’60-as, ’70-es ’80-as években a mostaninál sokkal több hó esett. Bár a ’87-es nagy havazás mindenki számára emlékezetes, azért azon kívül is minden évben jutott elég mindenkinek a téli csapadékból. Nem számított rekordnak a 10-20 centiméteres hó, volt, hogy mi gyerekek szinte derékig merültünk el reggel, mikor kiléptünk a házból.
Akkoriban minden télen az iskola után sálsapkában, kabátujjon átfűzött kesztyűben futottunk a szánkódombra, ahol siklottak a szánkók, süvítettek a hógolyók, és minden sarkon állt egy hóember – hiszen volt miből megépíteni.
A Balatonon lehetett korcsolyázni, de a ’60-as, ’70-es években még nem voltak ritkák a fakutyák sem. Ma már ez elképzelhetetlen.
Ezt az időszakot felidézve összegyűjtöttünk néhány képet a ’60-as, ’70-es és ’80-as évek téli szórakozásairól.
A fakutya jégen használatos, fából készült sporteszköz. Első ránézésre egy szántalpakon csúszó szék, és tulajdonképpen az is. Készítéséhez szántalpat, vagy két keskeny lécet vagy deszkát használtak, melyre egy támlás széket erősítettek. Meghajtani két szöges végű bottal kellett, de ha több ember összegyűlt, tolhatták is hátulról. Főképp azok használták, akik nem tudtak korcsolyázni.
Nevét valószínűleg az egyenetlen jégfelszín miatt csikorgó hangja miatt kapta.
Szánkózni bárhol lehetett. Kisebb és nagyobb dombokon, de még egy lejtősebb utcában is. A kicsik szülővel, a nagyobbak egyedül suhanhattak.
A fakutyán kívül a korcsolya is népszerű volt régen is. Nem is volt jobb, mint a friss jégbe, mintákat karcolni. Aki pedig elfáradt, le is heveredett.
Akinek pedig nem volt se fakutyája, se korcsolyája, kerékpárral is a jégre mehetett – nem szakadt be.
