Életmód

Az anyag tiszteletére tanít a budapesti közösségi szerelde

Repair Cafe Budapest
Repair Cafe Budapest
A Repair Café megmutatja, hogy értékelnünk kell az általuk használt tárgyakat.

Néhány évtizede még mindig tárgynak, gépnek megvolt a szerelője, javítója, ha valami elromlott, egyértelmű volt, hogy oda vittük, hacsak nem volt a családban egy ügyeskezű ezermester. Mára ez egyre kevésbé jellemző, hiszen maguk a szakemberek is sokszor azt mondják, ha felkeressük őket, hogy többe kerülne az alkatrész és a szakmunka, mint egy új gép ára. Így az elméletben menthető eszközeink is hulladékká válnak, hiszen nem éri meg a javítás.

Ezen a tendencián igyekszik javítani a nemrég megnyílt Repair Cafe, ahol ahhoz nyújtanak segítséget, hogy mi magunk meg tudjuk javítani a dolgainkat, ezáltal tovább használhassuk, ne képezzünk hulladékot belőle. Emellett megadja a saját kezű javítás okozta sikerélményt, valamint a hasonló gondolkodásúak közösségéhez tartozás érzését is. A helyszínen szerszámok és szakértők segítik a szerelést, javítást.

Repair Cafe Budapest

Kranzieritz Viktória, a Repair Cafe-t üzemeltető Para-fitt Sportegyesület önkéntese válaszolt a Sokszínű Vidék kérdéseire.

Mikor, hogyan jött létre a Repair Café?

A Repair Café egy holland modell alapján jött létre, az első ilyen közösségi helyet 2009-ben hozták létre, azóta világszerte számos helyen követték a példájukat. Mi is pár éve ismerkedtünk meg ezzel a kezdeményezéssel, ami rögtön megfogott bennünket. Az előzményekhez hozzátartozik az is, hogy mi egy több mint 20 éve létező civil szervezetet működtetünk (Para-fitt), ahol alapvetően fogyatékkal élő fiatalokkal foglalkozunk (pl. sportprogramokat, kulturális programokat és táborokat szervezünk nekik). Az évek során egyre fontosabb lett számunkra az, hogy környezettudatosan létezzünk a fiataljainkkal, tegyünk a fenntarthatóság érdekében. Éppen ezért indítottuk útjára a Precious Plastic Para-fittet, ahol műanyag újrahasznosítással foglalkozunk, ez is egy holland modellprogram alapján indult útjára. Ezután találkoztunk a Repair Café ötletével, amit mindenképpen szerettünk volna megvalósítani. Első lépésként a Fővárosi Önkormányzat által létrehívott Közösségi költségvetésbe adtuk be az ötletünket, ahol az pozitív elbírálást kapott. Így kiírtak egy pályázatot arra, hogy ki valósítsa meg a programot, amit mi sikeresen megpályáztunk, ezáltal elnyertünk egy jelentős támogatási összeget és a lehetőséget, hogy 3 évig üzemeltessük a műhelyünket ennek felhasználásával. Budapesten a Teleki tér 7. szám alatt december 1-én nyitottuk meg kapuinkat az érdeklődő, javítani vágyó és a fenntarthatóságra törekvő emberek előtt.

Repair Cafe Budapest

Milyen tárgyak megjavításában tudnak segítséget nyújtani?

Jelenleg négy területen rendelkezünk szakemberekkel. Keddenként 16:00-18:00 óra között asztalos kollégáink várják az érdeklődőket, szerdán és csütörtökön 16:30-tól 18:00-ig a varrónő kollégánk, péntekenként 16:00-18:00 óra között kisgép szerelésre, szombatonként pedig 10:00-től 14:00-ig kerékpár és kerekesszék szerelésre van lehetőség. Így elég széles a tárgyak köre, amivel ellátogathatnak hozzánk az érdeklődők. Legyen szó akár egy elromlott kávéfőzőről, egy elkopott fékről vagy egy kitört széklábról.

Repair Cafe Budapest

Hogyan működik a hely? Például, ha van egy „rendetlenkedő” kenyérpirítóm, mit kell tennem? Ha én magam nem javítottam még sosem ilyet, akkor is felkereshetem a Repair Cafét?

Nagyon fontos, hogy a szakemberek megadott időben tartózkodnak a műhelyben, de hozzájuk csak előre, e-mailben vagy személyesen bejelentkezve lehet eljönni. Amennyiben van egy “rendetlenkedő” kenyérpirítónk, akkor érdemes a probléma leírásával küldeni nekünk egy e-mailt, ez alapján tudunk majd pontosabb tanácsot adni, illetve időpontot egyeztetni. A Repair Café alapgondolata az, hogy ne termeljünk felesleges szemetet, azaz ami esetlegesen megjavítható, azt érdemes és meg is kell javítani, ehhez tudunk mi segítséget nyújtani. Azonban azt fontos tisztázni, hogy mi nem szervíz vagyunk a szó hagyományos értelmében, hanem inkább egy közösségi hely, ahol a tudásmegosztásra fókuszálunk. Ezalatt azt értjük, hogy az elromlott tárgyunkat nem a szakember fogja elsődlegesen megjavítani, hanem az ő segítségével, közösen fogja a hozzánk betérő megjavítani a behozott eszközét.

Repair Cafe Budapest

Ingyenes a hely vagy fizetni kell a segítségnyújtásért, szerszámokért?

A tudásmegosztás ingyenesen történik a műhelyünkben. A célunk az, hogy a hozzánk betérők esetlegesen a későbbiekben saját maguk is meg tudjanak javítani különböző eszközöket. Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy ezt ingyenesen szolgáltassunk. Azonban értelemszerűen a javításhoz, szereléshez szükséges alkatrészekért fizetni kell, ezeket a javítandó tárgy tulajdonosának kell beszereznie, mi ehhez azt a segítséget nyújtjuk, hogy elmondjuk, mit kell vásárolni. Illetve ahhoz, hogy a műhely a későbbiekben is fenntartható legyen, elfogadunk adományt a segítségnyújtás fejében. Természetesen ez nem kötelező, aki szeretné elismerni a munkánkat, elégedett volt a tevékenységünkkel és szeretne még sokáig hozzánk járni, támogathat minket, de ha erre valakinek nincsen módja, attól függetlenül is nagyon szívesen segítünk neki.

Repair Cafe Budapest

Kik járnak javítani, van egy körülhatárolható csoport? Vannak visszajáró törzsvendégek?

Mivel még csak szűk egy hónapja nyitottunk, nem mondhatjuk, hogy kialakult volna egy körülhatárolható csoport a hozzánk járók között. Alapvetően a mi célcsoportunk az idősebb korosztály, akik még emlékeznek arra, hogy milyen saját maguknak megszerelni tárgyakat, azon emberek, akiknek fontos a környezettudatosság, hisznek a körforgásos gazdaság áldásos hatásában, illetve mindenki, aki elakad szerelés közben vagy csak egész egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy új tárgyakat, eszközöket vásároljanak. Eddigi vendégeink között volt idősebb úr, fiatal hölgy, családdal érkező, így az a kép alakul ki bennünk, hogy elég változatos vendégkörünk lesz a jövőben.

Repair Cafe Budapest

Mik a tervek a jövőre nézve?

A jövőre nézve számtalan tervünk van, mindig igyekszünk fejlődni, új ötleteket megvalósítani. Január 9-től idős információs pontként is funkcionálunk majd, a Fővárosi Önkormányzattal együttműködve. Tervezzük a szakembergárdánk bővítését is, akár újabb szakterületeket is felveszünk majd a repertoárunkba. Hétvégente különböző workshopokon tudnak majd részt venni az érdeklődők, illetve egyfajta közösségi térként is jelen szeretnénk lenni a helyi emberek életében.

Repair Cafe Budapest

Kapcsolódó
Franciaország fizet a ruhák megjavíttatásáért
A becslések szerint évente mintegy 700 ezer tonna ruházati terméket dobnak ki Franciaországban, ennek kétharmada a szeméttelepekre kerül.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik