Kiderült, mikor nyit a kibővített Hagymatikum Gyógyfürdő

Farkas Éva Erzsébet polgármester árult el részleteket a tervekről.

A Hagymatikum Gyógyfürdő mintegy 11 milliárd forintos bővítésével lesz majd áremelkedés a jegyekben, ez azonban a makóiakat nem érinti, és megmarad a Makó Kártyával rendelkezők kedvezménye is, erről beszélt Farkas Éva Erzsébet polgármester egy sajtótájékoztatón a hét elején.

A Makói Városi Televízió tudósítása szerint a városvezető közölte, március 24-én délelőtt szeretnék majd ünnepélyes keretek között szeretnék átadni a komplexumot, majd

március 25. hétfőtől a Hagymatikum Gyógyfürdő munkatársai, vezetősége által meghatározott időintervallumban a teljes körű nyitva tartását szeretnénk biztosítani a turistáknak és természetesen a makóiaknak.

Farkas Éva közlése szerint várhatóan július elsejétől drágulnak majd a Hagymatikum belépőjegyei, az emelés indoka az, hogy a fürdő által nyújtott szolgáltatás is bővül.

Az új részleg műszaki átadás-átvétele egyébként már befejeződött.

A több mint 3200 négyzetméteres alapterületű beruházás során családi és élményzóna, három fedett csúszdával ellátott csúszdatorony, valamint napozóteraszos nyári öltöző épült és kialakítottak egy 220 négyzetméteres külső termálmedencét is.

Kapcsolódó
Így lett népszerű fürdőváros a csendes magyar falucskából
1963 óriási változást hozott Zalakaros életében.