Példás összefogással mentik a parányi gőtéket a gödiek

Több tucat kétéltűt mentettek meg néhány nap alatt az állatvédők.

Bravúros gőtementésről írt az ÉrzőLény.

Szakály Béla a Facebookon adott hírt lakóhelye közelében nyüzsgő apró állatokról. A fiatal kétéltűek serege Gödön, a Nádirigó utcán mozgott, egy tavas, mocsaras terület mellett.

Az állatvédő február 9-én, az alkonyati órákban, kutyasétáltatás közben vette észre a földúton átkelni próbáló kis pettyes gőtéket.

Szakály Béla

Az esti lehűlés miatt már lassan vagy egyáltalán nem mozogtak a parányi lények. Ez péntek este volt, éppen az agglomerációba autóval hazaérkezők csúcsidejét kaptuk el, persze, alig győztük összekapkodni és biztonságba, a víz oldalára tenni a kicsiket. A teljes szakaszon végig nagyjából 20-30 példányt sikerült menteni az első este

– mesélte Szakály Béla a portálnak.

A rákövetkező estén már szerényebb autóforgalom mellett kellett menteni az állatokat, aznap 26, vasárnap mintegy 56 példányt sikerült biztonságba helyezni a természetvédőknek.

A gödi önkéntesek egy másik bejegyzésben jelezték, amennyiben valaki kedvet érez, sötétedés után a következő napokban még csatlakozhat hozzájuk. Egyúttal arra kérik a neveleki lakosokat, hogy lehetőség szerint a Viola utca helyett személygépkocsival a Füzike utcán közlekedjenek.

Kapcsolódó
Parányi páncélost mentett a péceli állatbarát
Mocsári teknős bébit mentett a péceli állatbarát.