Életmód

A Dunára mentünk horgászni, méghozzá a fővárosi rakpartra

24.hu
24.hu
Úristen, ezt a Dunából fogtad? – Igen, a belvárosi részen is lehet halakat fogni, bebizonyítjuk. Sokan kételkednek, hogy a szerintük koszos vízben nincs hal. Nos, ahogy Marci mondta, a Balaton is szokott ennyire koszos lenni, de a Duna is szokott ennél tisztább lenni. Szóval a mostani részben irány a rakpart, Marci csak egy botot vitt magával, a cél, hogy süllőt, vagy kősüllőt fogjon.

A nagy nyüzsi azért meg tudja nehezíteni a horgászatot, de nem reménytelen, sőt. Igaz, Marci azt a szerencsezoknit húzta fel, amivel megnyerte az IBCC-t (az International Balaton Carp Cupot, röviden IBCC, az egyik legnagyobb pontyfogó versenynek számító nemzetközi, balatoni horgászverseny).

Kapcsolódó
Horgászos videósorozat az ország két legjobb fej horgászával, Vogel Marcival és Pap Danival
Nemcsak az ország legkülönfélébb horgászhelyszíneit jártuk körbe, de különböző horgász technikákat is kipróbáltunk.

Szponzorált tartalom

Multifunkciós munkaeszköz az igazi profiknak és tökéletes társ a szabadidő aktív eltöltésében – Az akár 1,19 tonna hasznos teherbírásnak, a 3,5 tonna vontatható tömegnek és a korábbinál is átgondoltabb kialakítású platónak köszönhetően az új Amarok szinte minden elképzelhető feladatot gond nélkül ellát. Új hajtás-, asszisztens- és kezelési rendszereivel, a pickupok jellegzetesen robusztus konstrukciójával, valamint sokrétűen variálható és kihasználható rakterével (pl. Cargobox) az Amarok karizmatikus formavilágú második generációja a legkorszerűbb multifunkciós társ a mindennapokban!

 

A videó a Volkswagen Haszonjárművek támogatásával készült.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik