Elbúcsúztak az iskolatejtől az egri gyerekek

A döntést a tankerületi központ az energiaárak emelkedésével indokolta.

Az egri tankerületben már az előző évben sem kaptak iskolatejet a diákok. A tankerületi központ az energiaárak emelkedésével indokolja, hogy leállították az iskolatej programot, ami ebben a formában 20 éve indult el hazánkban, írta a Heves vármegyei hírportál.

Az energiaárak növekedésekor 2022-ben árat kellett emelnünk, ez pedig az iskolatejet is érintette minimálisan

– osztotta meg a portállal Ötvös Imre az Egertej Kft. tulajdonosa.

Elmondása szerint a cég a vármegyében illetve Borsodban továbbra is több tankerületnek szállít, viszont az Egri Tankerületi Központ intézményeinek már nem. Azt mondja, sok szülő hiányolja is az iskolatejet.

Sajnálom, hogy a gyerekek már nem kapják az iskolatejet. 2023-ban már nem volt az egri tankerületben, de egyébként mindenki megrendelte, a szomszédos vármegyék, az egyházi iskolák is. Volt olyan Pest vármegyei település, ahol a lakosság azt összefogott, hogy összedobja a gyerekeknek a pénzt erre, ha nincs rá keret

– részletezte Ötvös Imre.

A cégvezető nyilatkozata nyomán a portál megkereste Ballagó Zoltánt az Egri Tankerületi Központ igazgatóját.

Az iskolatej programban az Egri Tankerületi Központ intézményei a 2022-2023-as tanévtől kezdve nem vesznek részt. Ennek legfőképp költségvetési okai vannak: az állami támogatás nem fedezi a szolgáltatók által kínált legkedvezőbb ajánlat költségeit sem, és az Egri Tankerületi Központ nem kap plusz forrást a program finanszírozására

– erősítette meg a hírt Ballagó Zoltánt a tankerület igazgatója.

A portál az Agrárminisztériumot is felkereste az ügyben, de válasz még nem kaptak a feltett kérdéseikre.

Az iskolatej program Magyarország Európai uniós csatlakozásakor, 2004-ben indult el. A kezdeményezés bevezetésekor első körben csak az általános iskolások számára volt biztosított az iskolatej, majd lehetőség nyílt az óvodások és középiskolások ellátására is.

Kapcsolódó
Egy családi gazdaság, ahol a különleges sajt titka a minőségi tej és a kreativitás
Az Ezüst kecske családi gazdaságban 2010 óta készítenek kecskéik kiváló minőségű tejéből sajtokat.