Kurti Gábor természetfotós jelenleg Miskolcon él, akit már kiskorában magával ragadott a természet minden csodája. A Cserhát ölelésében található kis faluban, Szendrőn cseperedett fel, ahol a táj dimbes-dombos, erdőkkel tagolt, melynek a közepét a Bódva folyó szeli ketté. Ez a vidék rejti a régmúlt emlékeit, amik a mai napig meghatározóak a számára. A környező rétek, az erdei ösvények izgalmas kalandjainak a színhelyei voltak, ahol igazán közel tudott kerülni a természethez, és aminek minden csodáját fel tudta fedezni. A sok csoda közül a legjobban a madarak világa varázsolta el, de a varázslat nem múlt el a gyermekkorral, hiszen a mai napig a bűvöletében tartja.
Nagyszüleimnél értek az első madaras élmények, amikor a konyha ablakából karnyújtásnyira néztük a téli madáretetőn megjelenő kis színes madarakat. Akkor még nagyapám volt az etetésért felelős, én csak szemlélője voltam az eseményeknek. Emlékszem aratási időben sokszor kimentem neki segíteni összeszedni a téli eleséget. Nyolc éves lehettem, amikor életem első madaras könyvét megkaptam, Schmidt Egon: Ezer ágán ezer fészek címmel. Még a mai napig kézbe veszem, ha egy faj fotózására készülök és adatokat gyűjtök. Sokkal jobban szeretem a könyveket, mint az internetes felületet. Ebből a könyvből rengeteg ismeretet szereztem, elkezdtem megtanulni a madarakat és viselkedésüket
– kezdte Gábor a történetét a Sokszínű vidék megkeresésére.
Azonban a madarakkal barátságot kötni nem volt olyan egyszerű dolog, pedig Gábor mindennél jobban vágyott rá. Szerette volna közelről figyelni őket, megismerni a szokásaikat, a viselkedésüket, mindezt a zavarásuk nélkül.
Lassan körvonalazódott bennem, milyen jó lenne egy távcső. Elhatároztam, hogy össze gyűjtöm a rá való pénzt, és úgy tíz éves koromban sikerült is megszereznem életem első szuper távcsövét, egy orosz 7×35 nagyításút, a locsoló pénzemből. Arra is emlékszem 1200 forint volt akkor. A mai napig megvan még ez az eszköz, ami nagyon sok szép élményt adott
– tekintett vissza a múltra, ami rengeteg megfigyelési élményt hagyott maga mögött, és egy mindennél fontosabb dolgot a barátságot, amit a madarakkal kötött.
A felhőtlen gyermekévek azonban gyorsan tova szálltak, és sorban egymást követték a kötelezettségek. De egy biztos pont megmarad az életében, a természet szeretete és madarak iránti rajongása.
2006-ban vásárolta meg Gábor az első fényképezőgépét, amivel egy álma vált valóra. Hiszen gyermekkora óta arra vágyott, hogy az átélt pillanatokat meg tudja örökíteni, azok emlékét pedig fotókon viszont tudja látni a jövőben is.
Az első gépem tanulásra nagyon jó volt és arra, hogy felismerjem, mégis milyen gépre lenne szükségem. Az igazi fotós korszakomat 2012-től számolom, amikor elhatároztam, hogy megvásárolom életem első madárfotózásra alkalmas tükörreflexes gépét. A tudás megszerzése egy jó hosszú folyamat volt, bújtam az internetet, fotós könyvet vásároltam, szívtam magamba a tudást és kerestem a megoldást céljaim megvalósítására
– osztotta meg az első lépéseket, amik egyre közelebb vitték ahhoz, hogy álma valóra válhasson.
Gábor már gyermekkorában rájött arra, hogy a madarakat csak úgy nem lehet megközelíteni, a bizalmukba férkőzni nem könnyű feladat. Így a távcsövön és a fényképezőgépen kívül kellett még valami, ami segítségével testközelből lehet szemmel követni a madarakat és fotókon megőrizni a velük átélt pillanatokat.
Kerestem az internetes felületeken, ki milyen technikával oldja meg ezt a problémát. A jó fotókhoz közel kell kerülni, csak így lehetek eredményes. Mivel úgy gondoltam én sok időt tervezek ezzel eltölteni, komolyabb lesre lenne szükségem, de mivel ez lesz az első, gondoltam nagyot is bukhatok vele, ha valami nem úgy sül el. Szerencse a történetben, hogy évek óta kertészkedek saját gyümölcsösömben, ahol soha nem volt gond megfigyelni a madarakat, szép kis állománnyal rendelkezik a terület. Vannak öreg fák, szinte zavartalan, így kézenfekvő volt, ide építem első lesemet, megspórolok egy csomó kényes kérdést, nem kell hozzá senki engedélye
– részletezte a tervét, amit lelkesen meg is valósított.
Terve egy itatós les volt, ahol a madarak egész évben friss vizet találhatnak maguknak. A tervet pedig tettek követték, és Gábor gyümölcsösében rövid időn belül ott is állt az az építmény, aminek köszönhetően a vágyait valóra tudta váltani.
Mikor kész volt minden, vízzel feltöltöttem, úgy gondoltam még kell egy hét mire megismerik a környék madarai az új helyet. Emlékszem, amikor első alkalommal beültem próbaüzemre, csak úgy felszerelés nélkül. Az első fél óra után haza kellett szaladnom a fotós felszerelésért, mert nem bírtam csak nézni, hogyan fürdenek és isznak a madarak karnyújtásnyira tőlem. Hát így kezdődött a madárfotózás
– vezetett be a kezdetekbe, amit sok izgalmas kaland követett.
Gábor miután elkészült az első itatós madárlessel egyre több tudásra szeretett volna szert tenni, hogy fotói meg tudják azt mutatni, amit ő lát és ahogyan ő átélni a pillanatot.
Autodidakta módon szedtem magamra az ismereteket, iskolába nem jártam. Fotós könyveket vásároltam, YouTube csatornán videókat néztem, internetet bújtam. Barátom segítségével megismerkedtem egy jó madárfotós oldallal, ahol segítőkész, nagy tudású fotós kollégákat ismertem meg, akiktől a képeim feltöltése után sok véleményt kaptam. Így kirajzolódott egy irány és elkezdtem tudatosabban készíteni a képeket. Itt ismertem meg Újhelyi Sándort akitől sok segítséget kaptam és akivel kialakult egy barátság, melynek a mozgatórugója a közös szenvedély és a madarak szeretete volt
– osztotta meg, miként indult el azon az úton, hogy fotói szakmai szemmel is tökéletesek legyenek. Úgy tartja, hogy a képek kidolgozása ugyanolyan fontos mint maga a jó nyers kép. Egyik sem működik a másik nélkül. Így ejtette egyre jobban rabul a fotózás világa, ami szépen lassan hobbiból szenvedéllyé vált.
Gábor fotói a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park területén készülnek. Minden évszakban a természetet járja és keresi azokat az élményeket, amiknek a pillanatait a fotói őriznek.
Azonban a mai napig van egy hely, ami mind közül a legkedvesebb a számára. Gyermekkori élményeinek az egyik legszebb helyszíne, a Szendrő és Perkupa között elhelyezkedő Ördöggát néven emlegetett gyönyörű természeti adottságokkal rendelkező, mesés vidék.
Mikor először hallottam róla, úgy emlegették mint egy mese könyv borítóját, ahol egy gyönyörű erdőt látsz magad előtt, tavasszal pedig olyan mennyiségben nyílik a patak partján a hóvirág, hogy azt kaszálni lehetne. Gyermeki fantáziámat elengedve azt gondoltam: de szép is lehet, amikor tavasszal a természet hóvirágszőnyeget terít az idelátogatók elé, a csordogáló kis patak gondoskodik a muzsikáról, és amikor leszáll az éj, talán még tündérek is táncolnak rajta
– mutatta be azt a helyet, ami nem egy álom, hanem maga a valóság, ahol minden pillanatban azt érzi, mintha egy varázslatos világba csöppent volna.
Ezen a helyen bizony minden valóságos, kézzel érinthető, szemmel látható és füllel hallható. Csörgedező kis patak szeli ketté a tornyosuló sziklákat, mohával sűrűn benőtt hatalmas kövek adnak üde színfoltot a téli napokon, márciusban hóvirágszőnyeget terít a természet a kikelet lábai elé, muflonok – őzek – szarvasok nyomait őrzi a talaj, a kis patak locsogása pedig a madarak csengő énekét kíséri.
Minden évben ellátogatok ide, és olyan szerencsés vagyok, hogy a gyümölcsösömből egy kisebb túrázással könnyedén meglátogathatom ezt a helyet. Tudatosan úgy alakítottam ki az odútelepet, hogy ezen az útvonalon legyen, és így a karbantartásokat és tisztításokat könnyedén elvégezhetem kirándulás közben. Kislányomnak, Szabinának is meséltem ennek a helynek a csodáiról, együtt ellenőriztük a költéseket és túráztunk ebben a szépséges környezetben. Egyedül a tündérekkel nem találkoztunk még, de kárpótolt minket az a rengeteg kismadár – ökörszem, harkályok, cinegék, fakuszok -, amikkel menet közben találkoztunk. A kisebb madarak mellett hollók, uráli baglyok, macska baglyok, ölyvek is költenek a területen, még gazdagabbá téve az erdő élővilágát
– részletezte a varázslatos vidéken átélt élményeit, aminek fontos résztvevője volt a kislánya is.
Gábor számára a hajnali időszak az, amikor igazán rabul tudja őt ejteni a természet. A felkelő Nap sugarai, a lágy fények, a fűszálakon megcsillanó harmatcseppek, mind-mind még szebbé varázsolják a fotóit, aminek főszereplői a madarak.
A színek üdesége a fotóin is megjelenik. A tavaszi ébredés, amikor a természetben újra megjelennek az élénk színek, és a téli álom előtti őszi színpompa a felvételein is fontos szerepet kapnak.
Tavasszal számtalan fotótéma teszi izgalmassá a természetben töltött időt, ősszel pedig sok olyan madarat láthatok, amit egész évben nem. Ilyenkor a madáritató igazán életre kel, kerti rozsdafarkú, kerti geze, sisegő füzike, erdei pityer azok a ritkán fotózott fajok, amiket csak az őszi vonulás alkalmával sikerül megörökítenem évek óta
– mutatta be a számára legkedvesebb évszakokat.
Azonban Gábor nem csak ebben a két évszakban járja nyitott szemmel a természet ösvényeit. Amikor terepen van, mindig azt figyeli, hogy egy számára érdekes szituációt hogyan tudna tökéletesen megörökíteni, és az adott területen a lest hogyan tudná elkészíteni.
A kiszemelt helyet több napszakban is megnézem. Hol megy le a nap és hol kel fel? Mik a terepi adottságok? Háttér szempontjából jó-e az adott hely? Volt már olyan, hogy fotózás közben vettem észre, ha két méterrel odébb rakom a lest, sokkal szebbek lesznek a háttér színei. A leseimet a témától függően készítem el. Amikor sok időt tervezek benne eltölteni, akkor komolyabban, OSB lapokból készítem, adva kicsit a komfortra is, rögzítem a földbe, lefestem, üveget rakok bele. Ha alkalmi fotózásra készülök, akkor viszont csak egyszerűen, kicsi ráfordítással: álcaháló, gallyakkal, és amit a környéken találok minél egyszerűbben oldom meg
– avatott be a madárlesek elkészítésének minden titkába.
Számára a madárfotózás nem csak az exponálógomb lenyomásáról szól, hanem attól sokkal több. Tudatosan készül, semmit sem bíz a véletlenre. Ismerkedik az adott madárfajjal, a terepi viszonyokkal, a tökéletes fényekkel, hogy, amikor a fényképezőgépén a gombot megnyomja olyan különleges felvételt készüljön, amit megálmodott.
Ez egy hosszú és összetett folyamat. Amikor maga a kiszemelt madár megjelenik már az boldogsággal tölt el, de akkor a jó kép még nagyon messze van. Amikor végre exponálhatok, az csak nagyon pici szelete a fotózásnak. Mondhatni 90% előkészület és 10% fotózás. A les előtti terület készenlétben tartása, ugyanolyan fontos, mint maga a les. Egy téli etetőnél például fontos a lelkiismeretes etetés, amit akkor is fel kell tölteni, ha éppen nem fotózok. A beszálló ágak kiválasztása is sok időbe telhet, aminek keresésével olykor több idő elmegy mint magával a fotózással. Aztán a lesben ülve folyamatosan azon szoktam agyalni, milyen változtatásokkal tudnám még szebbé tenni a képet, legyen az a háttér színe, vagy egy szép érdekes ág
– részletezte, hogyan születnek meg a különleges pillanatokat megörökítő, egészen egyedi fotói.
Gábor nem csak a fotózás közben figyel a madarakra, számára az esztendő minden napja róluk szól. Tiszteli, védi és segíti őket.
Tagja vagyok a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportjának, és amikor időm engedi, besegítek a madárvédelembe. Gyűrűzések alkalmával segítem a tudományos kutatást, itt van lehetőségem megélni gyerekkori álmomat, kézbe foghatom kis tollas barátaimat. Ezen felül saját magam is működtetek odútelepet, odúlakó madarak költését segítve. Saját magam ácsolom és a téli hónapokban takarítom, ellenőrzöm, ha kell javítom a kint lévő odúkat. Lelkiismeretesen etetem több helyszínen a madarakat télen, zordabb időjárás esetén egész májusig próbálom segíteni őket. Az itató, ahol fotózok is, mondhatni soha nem szárad ki, így egész évben biztos pont a madarak számára
– mesélte el a példaértékű kapcsolatát, ami közte és a madarak, tollas kis barátai között alakult ki.
Gábornak nagyon sok olyan fotóját van, ami közel áll hozzá, hiszen mindnek különleges története van. Lelkesen, elhivatottan, és ami mindennél fontosabb a madarak iránti tisztelettel készül egy-egy fotózásra. Mindeközben pedig arra törekszik, hogy úgy tudja megörökíteni a pillanatot, hogy az tökéletesen vissza tudja adni mindenki számára azt, amit ő lát és átél.
Nagyon sok kedvenc képem van, ahol az elkészítés előtt mindig ugyanazok a szempontok. Szeretnék egy jó pillanatot, akciót megörökíteni, azt a legjobb minőségben, szép háttérrel, hibátlan perspektívával. Most egy olyan képet választottam, amit valószínűleg nagyon sok ember látott már madáretető közelében, amikor két zöldike egymásnak ugrik egy kis civakodásra. Ezt a pillanatot könnyű lefotózni, de mégsem egyszerű, ha minden tervezett kritériumnak meg szeretnénk felelni. Sok apró dolognak kell klappolnia, ha igazán szép végeredményt szeretnénk
– kezdte el történetét, ami az egyik kedvenc fotójáról szól.
A pintyfélék, köztük a zöldikék is könnyen tollba tudnak kapni az etetőnél, és ilyenkor elkezdődik az erejük fitogtatása. Szárnyaikat széttárják, fejüket testükkel egy síkba horgasztják és ezzel a tipikus támadó pozícióval mutatják erejüket a fajtársuknak. Ha a másik erre nem reagál azzal, hogy odébb reppen, akkor csőrüket is összeérintve mutatják ki a másik iránt érzett dühüket.
Azonban a különleges felvétel címe akár az is lehetne, hogy a hitvesi csók. Hiszen a fotón egy hím és egy tojó madár látható, de a téli hónapokban általában még nincsen a zöldikék között párkapcsolat, így egészen biztos, hogy a düh volt a csőrpárbaj mozgatója.
Gábornak pedig ezt a pillanatot sikerült megörökíteni, amire bizony tudatosan készült.
Évek óta működik egy madáretető a szüleim kertjében, Szendrőben. Itt a környék madarai megszokták az ingyen kosztot, köztük a zöldikék is, és sokat időznek az etető közelében az ínséges téli napokon. Nagyon sokszor megfigyeltem, hogy hiába a sok élelem, mégis amikor egymás közelébe kerülnek harcolnak egymással. Elhatároztam, na most lefotózom ezt a jelenetet. Elkezdődtek az előkészületek, az etető mellett kis virágcserépben napraforgót kínáltam fel és töltögettem, amikor kifogyott, hogy oda szokjanak. Mellé felállítottam úgy 3-4 méterre a hűséges lessátramat, hogy azt is megszokják a madarak. Közben elmentem az erdőbe, és olyan fiatal fatörzset kerestem, ami üregesre korhadt, és jól mutatna egy fotón. Találtam is egyet aminek a belseje kiégett egy előző erdőtűzben. Nem volt vastag, úgy 10 centi lehetett, de azért, hogy a madarak közel kerüljenek egymáshoz, ettől nem is kellett vastagabb. Így biztos volt a konfliktus lehetősége
– osztotta meg az előkészületeket, amik nagyon fontosak voltak ahhoz, hogy a fotó azt és úgy ábrázolja, ami megálmodott.
Egy hét szoktatás után, amikor a madarak már rendszeresen használták a virágcserepes etetőt és a les közelségét is elfogadták, kicserélte a nagy gondossággal felkutatott beszállót. A résekbe napraforgómagot töltött, amit tollas kis barátai lelkesen és örömmel csipegettek, miközben egymásnak adták át a helyet. Gábor pedig a les védelméből szemlélte őket és fényképezőgéppel a kezében várt a tökéletes pillanatot.
Nikon D 300s gépem volt akkor, Sigma 100-300 f/4 optika volt felcsavarva, az élességet pedig manuálisan beállítottam a beszállóra, hogy csak az adott pillanatban a madarakra kelljen figyelnem és az exponálásra. Három délután ültem ki fotózni, több száz rossz fotó készült, és csak ez az egy kép volt az, amin jól sikerült minden. Az idővel szerencsém volt, esett a fotózás előtti napon egy kis hó is, ami a hátteret szebbé varázsolta, és még a fénnyel sem volt gond, pont sütött a nap. A szárnyak majdnem kilógtak ugyan a képből, de ezzel is szerencsém volt. Volt akció, mindenhol éles ahol kell, nem lóg ki semmi, a háttér szép homogén, a perspektíva a szemmagasságban van és a kiválasztott beszálló sem rontja el az összhatást
– avatott be a fotó megszületésének minden fontos mozzanatába, hogy vált az álma valósággá.
Ez a felvétel is, mint Gábor sok más fotója, olyan pillanatot mutat meg a számunkra, amiket a természetben így testközelből nem láthatunk, hiszen legtöbbször tőlünk messze és a szempillantás tört része alatt történnek ezek a különleges események.
A cikkben szereplő fotókat Kurti Gábor készítette, aki gyönyörű felvételeit honlapján is megossza az érdeklődőkkel.
