Életmód

Hetekkel korábban kezdődhet idén a hazai dinnyeszezon

pixabay
pixabay
A jelenleg kapható spanyol, görög importdinnyéket a szokásos július közepe helyett idén már július elején leválthatja a hazai kínálat.

Az Agroinform.hu előrejelzése szerint a meleg tavaszi időszak miatt idén várhatóan már július elején beindulhat a hazai görögdinnye szezonja. Ebben az évben a tavalyinál kissé nagyobb területen, mintegy 3000 hektáron ültettek dinnyét a termelők, akik kedvező időjárás esetén a tavalyihoz hasonló felvásárlási árakra számíthatnak idén is, írta az MTI.

A hazai piacon jelenleg kapható spanyol, görög importdinnyéket a szokásos július közepe helyett idén már július elején leválthatja a hazai kínálat. Ez várhatóan nem okoz majd túlkínálatot, mivel az importdinnyék érésére is a szokásosnál hamarabb került sor ebben az évben

– nyilatkozta Nagypéter Sándor, a Fruitveb alelnöke, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke.

Az elemzés kiemelte:

A 2022-es mélypontot követően ismét növekedni kezdett a dinnye termőterülete. Békés megyében például 5 százalékkal nőtt a terület tavalyhoz képest, ám a legnagyobb arányú, 35-40 százalékos növekedés Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében zajlott le. Az országos termőterület újra 3000 hektár körül alakul, ami azonban még mindig 15 százalékkal elmarad a 2021-es szinttől.

A vevők egyre inkább a magnélküli vagy kevés maggal rendelkező fajtákat kedvelik. Emellett ma már jóval nehezebb eladni a 8-10 kilogrammos hagyományos görögdinnyéket, a vásárlók a jól kezelhető, hűtőszekrényben is könnyen tárolható 3-5 kilogrammos dinnyéket keresik.

Az idén nem kell számítani a dinnye árának jelentős emelésre.

Az idén nem kell számítani a dinnye árának jelentős emelésre. Bár a munkabérköltségek idén is emelkedtek, a műtrágya ára például tavaly óta sokat mérséklődött. Így az árak a tavalyi szint közelében alakulhatnak. Egy kellően meleg nyári időszakban a tavalyinál kissé nagyobbra várt kínálat is könnyen értékesíthető, különösen annak fényében, hogy a tapasztalatok szerint nagyobb sportesemények idején a sörhöz hasonlóan a dinnye is jobban fogy. Márpedig az idei nyár többek közt egy foci EB-t és egy olimpiát is tartogat

– részletezte Nagypéter Sándor.

Kapcsolódó
Ezért hullik le éretlenül a termés a gyümölcsfákról
A gyümölcsök idő előtti lehullása többféle okra vezethető vissza.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik