Életmód

Eljárnak sétálni az olasz falu lakói a polgármesterrel, hogy lefogyjon 

Facebook
Facebook

Egy olasz település polgármestere heti rendszerességgel jár gyalogolni a falu lakóival a településen és környékén annak érdekében, hogy ledobja a súlyfelesleget magáról, írja a Guardian.

A 47 éves Luciano Fregonese harmadik ciklusát tölti Valdobbiadene élén, de kampányában megígérte, hogy javít fizikai állapotán és 90 kilogrammra szeretne lefogyni, amennyi akkor is volt, amikor 10 évvel ezelőtt először megválasztották.

Facebook

A politikus jelenleg 140 kilós, amit a munkahelyi kötelezettségeknek és a túlóráknak tud be.

Természetesen ez a lustaságnak és a mozgásszegény életmódnak is köszönhető, de polgármesterként nem volt lehetőségem sportolni vagy komolyabb fizikai aktivitást végezni. A másik probléma az, hogy szeretek enni és inni, és nem könnyű itt diétázni

– nyilatkozott.

Valdobbiadene egyébként Veneto tartománynak a szíve, ami nagyon híres a proseccóiról. Ugyanakkor nem ez a szénsavas, a fehér bornál kevesebb kalóriát tartalmazó alkoholos ital volt a bűnös a polgármester szerint a hízásában.

Alkalmanként megiszom egy pohár proseccót társaságban, de inkább az ételek a hibásak, és az, hogy rendszertelenül étkeztem. Volt, hogy csak este ettem, ráadásul későn este

– idézte fel.

Getty Images

Luciano Fregonese szerint nem esztétikailag zavarta őt a súlyfelesleg. Nem érezte már jól magát, nehezére esett sétálni, lélegezni, a háta és a térde fájni kezdett. „47 éves vagyok, és ebben a korban figyelmet kell fordítani a testedre. Szerencsére ezt leszámítva egészséges vagyok” – fűzte hozzá.

A júniusi választást követően elkezdett heti egyszer sétálni a domboldalba épült településen többedmagával, a program híre pedig elkezdett terjedni a közösségi médiában.

Mostanra minden csütörtökön este 5,5 kilométert gyalogolnak a helyiekkel, és egyre többen vannak. Először még csak 45-en mentek, rá egy héttel már 113-an, az azt követően héten pedig 215-en, és 12 kutyával.

Facebook

A polgármester szerint az emberek szeretnék segíteni őt a célja elérésében, és körülbelül minden tizedik résztvevő kihasználja ezeket az alkalmakat arra, hogy kérdezzen tőle. De a többség sétálni megy, és közben beszélget a helyiekkel.

Kapcsolódó
Ez a szigetváros Olaszország kis Velencéje
Hajózható lagúnák, ódon kisváros, hangulatos utcák, történelmi múlt, homokos tengerpart – csak néhány órányi autóútra van tőlünk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik