Életmód

Veszélyes szúnyogokra figyelmeztetik a nyaralókat két dél-európai országban

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Az érintett területeken figyelmeztetést adtak ki a hatóságok.

A Spanyolországban és Olaszországban nyaraló turistákat veszélyes, akár halálos vírus miatt figyelmeztették a hatóságok, miután a spanyolországi Sevillában és az olaszországi Modenában is regisztráltak egy-egy olyan beteget, akik a nyugat-nílusi lázzal fertőződtek meg, írta a Győr-Moson-Sopron vármegyei hírportál, a Daily Star cikkére hivatkozva.

A szúnyogok által terjesztett betegség minden ötödik embernél súlyos megbetegedést okozhat.

Tünete a láz, kiütés és a hányás is, de akár görcsöket és bénulást is okozhat. A vírus különösen veszélyes lehet az 50 év felettieknek, cukorbetegeknek és azoknak is, akiknek magas a vérnyomásuk. A betegség komoly szövődményeket okozhat, amiket kórházban kell kezelni, például agyhártyagyulladást.

Tavaly a hatóságok 713 megbetegedést regisztráltak kilenc európai országban, ezek közül 67 volt halálos.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ megállapította, hogy a betegek helyben fertőződtek meg, nem pedig valamelyik trópusi országban.

Mint arról portálunkon is beszámoltunk, hazánkban is jelen van az ázsiai tigrisszúnyog, de kizárólag behurcolt fertőzések fordultak elő. Ezekben az esetekben a betegek a panaszok jelentkezése előtt olyan területen jártak, amelyek érintettek voltak a vírusok által.

Kapcsolódó
Járványt is okozhatnak a hazánkban megjelent veszélyes szúnyogfajok
Ázsiából érkeztek az idegenhonos fajok, melyek gyorsan szaporodnak és napközben is csípnek.
Olvasói sztorik