Padokat festenek, virágot ültetnek és megszépítik a köztereket az egri önkéntesek

Az egri városszépítők azt vallják, hogy saját magunknak kell változtatni a környezetünk állapotán. Farkas Attila és barátai szerint a városszépítő kezdeményezések erősíthetik a lakóközösséget és kiváló hangulatú szabadidős elfoglaltságot biztosítanak.

2023 tavaszán Farkas Attila és barátai egy hétvégi beszélgetés során kezdtek el gondolkodni a város egyik parkjában található utcabútorok, játszóeszközök leromlott állapotán, és azon, hogy mi lenne, ha saját kezűleg újítanák fel azokat. Ekkor elhatározták, szabadidejükben városszépítésbe fognak.

A padok felújításához szükség volt faanyagra, festékre, csiszológépre, ezeket mind saját költségen beszerezték és lelkesen munkához láttak. Miközben az egri lokálpatrióták a padokat kipofozták, észrevették azt is, hogy a zöldfelületek is elhanyagolt állapotban vannak, megnőtt a fű, a fás szárú növények elburjánzottak, ráfért a gallyazás és a metszés a fákra.

Eger a Hobbink

Egy hétvégi napon fogtunk hozzá a munkához. A későbbiekben még ugyanebben a parkban cserjéket is ültettünk a hinta környezetében az út mentén. Így indult az Eger a Hobbink csoportunk története

– idézte fel a kezdeteket Farkas Attila, akitől azt is megtudtuk, hogy nagy örömmel fogtak az önkéntes munkához.

Az egri városszépítők csoportjának alapító tagja mesélt a Sokszínű vidéknek az önkéntes munka szépségeiről és arról, hogyan lehet bevonni a csatlakozni kívánó lakosokat az akciókba.

A baráti társaság tagjait az elmúlt közel két éveredményei és akciói, valamint támogatóik bíztatása arra sarkallta, hogy a jövőben már ne csak öntevékeny csoportként működjenek, hanem önálló jogi szervezetté alakuljanak. Ennek a folyamatát a napokban elindították.

Eger a Hobbink

Hányan vesznek részt jelenleg a városszépítésben?

Az öntevékeny csoportunkban 25-30 fő aktívan tevékenykedik, attól függően, hogy ki és mikor ér rá, a szabadideje mennyire engedi meg. A programok és a közösségi tevékenységek megszervezése alapvetően ettől függ. Sokat egyeztetünk egy-egy akció megszervezése előtt telefonon, interneten, hiszen minden munkához bizonyos eszközöket, alapanyagokat be kell szerezni, a csapatmunkát adott helyszínre és időpontra kell megszervezni.

Eger a Hobbink

Kiket sikerült megszólítani? A magánszemélyek mellett milyen szervezetek csatlakoztak eddig Önökhöz?

Az elmúlt időszakban számos lakóközösség, helyi intézmény és vállalkozás is csatlakozott, akik közösségi szellemben gondolkodnak és tenni akarnak a városért. Közösségi akcióinkon részt vettek már egy sütőipari cég alkalmazottai, valamint egy városi bölcsőde dolgozói is.

Támogatóink között vannak, olyan helyi vállalkozások, akik eszközökkel, felszerelésekkel járulnak hozzá tevékenységünkhöz, például festékbolt, asztalos- építőipari kereskedés, szerszám szaküzlet. Mások anyagi felajánlással támogatnak minket, például szállodák, vendéglátóhelyek, de van közöttük, ipari gépek üzembe helyezésével foglalkozó cég vagy éppen cukrászda is.

Eger a Hobbink

Hogyan zajlik egy hétvégi akció?

Füvet nyírunk, szemetet szedünk, takarítunk, fákat, cserjéket, virágokat ültetünk a városban lévő elhanyagolt állami, önkormányzati területeken. Nyitott szemmel járunk a városban, és ha szépítésre szoruló területekre bukkanunk, összegyűjtjük erőforrásainkat és nekilátunk a feladatnak. Legutóbb egy városi aluljáróban végeztünk takarítást magasnyomású mosóval.

Facebook / Eger a Hobbink

A helyszín kiválasztása után, megtervezzük az elvégzendő munkát, beszerezzük a szükséges eszközöket, felszereléseket, szerszámokat. Az adott konkrét helyszínen végzett munkáról tájékoztatjuk Eger a Hobbink Facebook csoport tagjait. A tervezet feladatokról, a konkrét, helyszínről és időpontról telefonon és üzenetben is pontosítjuk a részleteket.

Eger a Hobbink

Elnézve a csoport bejegyzéseit akad munka bőven a civileknek Egerben. Melyik volt a legemlékezetesebb városi megmozdulásuk?

A Rajner Károly utcában és a Tímár utcai tömbbelsőben is több ütemben zajlott a munka és komplex feladatokat végeztünk, legnagyobb örömünkre a környékben lakók közreműködésével.

Felújítottuk és lefestettük a padokat, a játszótéri elemeket, összeszedtük a szemetet és a lehullott faleveleket, valamint parkosítási munkálatokat végeztünk. Közösségformáló jelentősége is volt mindkét alkalomnak, hiszen az ott lakók megvendégeltek minket, így jobban megismerhettük egymást, beszélgethettünk a jövőbeli terveinkről.

Sikerült országosan is megismertetünk magunkat miután a Virágos Magyarország bejegyzést közölt tevékenységünkről, azt tapasztaljuk, hogy több helyi facebook csoportban is felmerült az ötlet hozzánk hasonló csoportok alapításáról.

Eger a Hobbink

Hogyan lehet bevonni a lakosokat a városszépítő munkába?

Azt valljuk, hogy van értelme a közösségért folytatott munkánknak és sokan vannak, akik hasonlóan gondolkodnak. Minden kezdet nehéz és csoportunk elindításával megadtuk a kezdőlökést azok számára, akik régóta gondolkodtak hasonlóban, csak az első lépést nem merték megtenni.

Legnagyobb meglepődésünkre és örömünkre, miután híre meg Egerben tevékenységünknek, önként jelentkeznek helyiek, hogy szeretnének csatlakozni hozzánk segítőnek. Kapunk olyan megkereséseket is lakóközösségektől, hogy ők kérik a mi segítségünket, egy-egy parkosítási feladathoz, fák, virágok ültetéséhez, vagy éppen játszóterek környezetének a rendbetételéhez.

Eger a Hobbink

Mit üzennek azoknak, akik felelősséget éreznek lakókörnyezetük és a bolygónk iránt?

Hisszük, hogy egy település képe nem csak a mindenkori államon és önkormányzaton múlik. Minden lakosnak szerepe és felelőssége van abban, hogy milyen lakókörnyezetben él. Minden ember felelős és tehet azért, hogy egy szebb, jobb, ápoltabb környezetben élhessünk. Arra bíztatunk mindenkit, aki hasonlóan gondolkodik, alakítson öntevékeny közösséget és dolgozzanak közösen lakóhelyükért.

Csoportunk mindenki számára nyílt, bárki megtalálhat minket az Eger a hobbink Facebook oldalon és csoportban, valamint az egerahobbink@gmail.com email címen is várjuk a megkereséseket, ötleteket.

Kapcsolódó
Családok festették ki a zuglói aluljárót
Már negyedszerre festették újjá az Erzsébet királyné úti aluljárót zuglói civilek: gyerekek és felnőttek közösen dolgoztak a színes rajzokon.