Virágzó vidékünk

Óriási sikere van a szegedi közösségi kertnek

Tombácz Róbert
Tombácz Róbert
A nyolc éve indult kert példaértékű eredményeket tudhat maga mögött, folyamatos elismerést arat.

2014-ben összesen tizenkettő parcellával, de nagy lelkesedéssel alakított közösségi kertet a Megálló Közösségi Ház Szeged-Tarjánban. A kezdeményezés már akkor is igen népszerű volt, mára pedig sikertörténet lett.

Hét négyzetméteres minikertek sorakoznak a lakótelep szélén, amelyek ingyen használhatók. A zöldségekben, virágokban bővelkedő magaságyásokat a környékbeli panelek lakói gondozzák – olvasható a Thevip oldalán. Ez a szeretet olyannyira meglátszik a Makkosházi Közösségi Kerten, hogy eddig négyszer lett az ország legszebb konyhakertje saját kategóriájában. A kert mellett pedig közösséget is építenek különféle programokkal.

Kinyó Pál koordinátor elmondása szerint az idén volt olyan parcella, ahonnan a gazdája 80 kg paradicsomot szüretelt.

Tombácz Róbert

Az ágyásokon jól látszik, hogy gondos kezek ápolják, a szezon vége ellenére a növényeken még fűszerpaprikák, a földben élettől duzzadó céklák, zellerek, cukkinik, színesedő paprikák és paradicsomok várják a szüretet. Több magaságyásban is díszítenek bazsalikomtövek, rozmaringok, menták és virágok. Volt, ahol már a halloweeni faragott tököt is kitették.

Tombácz Róbert

Láthatóan magukénak érzik a kertet a használóik

Szeged első közösségi kertjében mind a negyven parcellát környékbeli panelekben élők művelik, és ők is fogyasztják el az itt megtermelt zöldségeket és gyümölcsöket. A palántákat, magokat a kerthasználók szerzik be, ültetik el, ők döntenek róla, mit akarnak termeszteni. Akinek a nagy a lelkesedése, de kevés a kertészeti tapasztalata, annak a többiek szívesen segítenek, mondta Kinyó Pál.

Az önkormányzat nyolc éve ingyen bocsátotta a  kertészkedni vágyók rendelkezésére a területet, ennek költségét Szeged állja, és szükség esetén komposzttal is segítik a kertek művelőit. A kertben egy  rovarhotel is várja a beporzókat.

Tombácz Róbert

A kert a jelenlegi formájában idén tavasszal készült el egy 650 millió forintos, nagyobb uniós projekt részekén

A kertet kerítés veszi körül, és csak a kerthasználóknak van kulcsuk a kapuhoz, de nem csak ez óvja meg a vandalizmustól és a lopásoktól, hanem a környéken élők kiemelt figyelme is. Eddig még nem is nagyon fordul elő rossz szándékú próbálkozás.

Annyira népszerű, hogy várólistát vezetnek

Kinyó Pál elmondása szerint a negyven parcellára nagyjából másfélszer ennyien jelentkeztek idén is, de most csak tizenketten vannak várólistán. A nagy többség évek óta használja a parcelláját, évente csak néhány hely üresedik meg, ezekre sorsolják az új jelentkezőket. A koordinátor szerint a kicsit ugyan szigorú, de hatékony rotációs rendszer hozzájárul a népszerű közösségi kert rendezettségéhez és szépségéhez.

Igyekeznek arra is törekedni, hogy fele-fele részben legyenek a földhasználók között idősebbek és fiatalok, ami a kertészeti tapasztalatcsere mellett a közösségépítést is segíti. Rendszeresen szerveznek közösségi programokat, nem véletlen, hogy a kert országosan is folyamatos elismerést arat.

Tombácz Róbert

Külföldiek is elismerően nyilatkoznak

Egy Erasmus+ projekt részeként áprilisban horvát, olasz, osztrák, román környezetvédő civilek látogatták meg a szegedi kertet, akik Szeged zöldfelület-fejlesztésével, esővíz-gazdálkodásával és egyéb zöld megoldásaival kapcsolatban informálódtak, és gyűjtöttek tapasztalatokat. A csoport elismerően nyilatkozott a kertben folyó munkáról.

Kapcsolódó
Közösségi kerteket létesítenek tűzfalakon
A függőleges kert kis helyet foglalna, újrahasznosítana, zöld felületet és friss zöldséget biztosítana, miközben közel hozná egymáshoz a lakókat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik