Akit szeretsz, annak nem fogsz ártani: ez a titka a vízparti kőmanóknak

Meglátni a természetben a szépséget gyermekfejjel még magától értetődő, ám felnőttként gyakran elfelejtjük, milyen szép és értékes az a világ amely körbevesz bennünket. A Cseszneken élő Erzsébet és Győző a mai napig képes gyönyörködni a természeti formák, meglepő alakzatok szépségében, és igyekszik erre felhívni mások figyelmét kreatív alkotásokkal.

Nagy Lisa Erzsébet és Nagy Győző régóta egy pár, úgy mondják, ketten alkotják az EGY-séget. A kreatív páros nem mindennapi tevékenységgel fejezi ki viszonyát a természethez. Érdekes kőplasztikákat, kültéri szobrokat, „kőmanókat” építenek, szép formájú kavicsokból és kövekből, sokak örömére. Korábban a Sokszínű vidék egy alkalommal már bemutatott az alkotásaikból. A jégmanókat jégszilánkokból készítették a téli Balaton partján.

Együtt 135 évesek vagyunk, tehát elég régóta fiatalok. A korunk miatt életfogytiglani szabadságra és nyugalomra vagyunk ítélve. 50 éve kéz a kézben járunk egymással és alkotunk egységet. Nem tartjuk magunkat művésznek, bár, amit csinálunk, azt sokan művészetnek tartják. Hobbiként „művészkedünk” a természetes anyagokkal úgy, hogy vigyázunk az élő, érző környezetünkre

– vallott Erzsébet életükről a Sokszínű vidéknek.

A kőtornyok építőinek alkotásait csodálva gyakran elbizonytalanodunk a gravitáció törvényeit illetően. Az építőktől a kőegyensúlyozás időtlenséget, lelassulást, nyugalmat, türelmet, összpontosítást kíván, és ugyanezt adja számukra. Erzsébet és Győző mesebeli alkotásai már-már lehetetlennek tűnő egyensúlyok, melyek szinte meditatív állapotban készülnek. A pompás kőtornyok az alkotás örömét, a természethez való kapcsolódás lehetőségét biztosítják a kreatív párosnak.

Milyen indíttatás révén kezdtek kőfigurákat készíteni? Hogyan kezdődött a kövek iránti szerelem?

A vonzalom az irányukba ősidők, de legalább egy évszázada megvan. Kirándulások, nyaralások alkalmával, mindig különböző színű, formájú kövek, kavicsok kerültek az utunkba, melyek nem akadályokat jelentettek, hanem különleges élményt.

Ausztriai kirándulásokon, sziklás, köves hegyekben, völgyekben, patakok mentén találkoztunk először kőtornyokkal. A patakmederben egy egész sereg sorakozott belőlük. Egy „lassú kezű” úr volt az alkotó, akitől ihletet kaptunk és némi alapképzést.

Hogyan készül egy ilyen alkotás? Mi tartja a helyén a köveket?

Az alkotások formáját nem tervezzük meg előre. Véletlenszerűen választjuk ki a különleges formájú, színű köveket, de az nem fordulhat elő, hogy bármilyen rögzítést alkalmazzunk a kövek között.

A különlegességét az adja az alkotásainknak, hogy nagyon kicsi felületen érintkeznek a kövek, és egymást tartják egyensúlyban. Gyakran a látogatók el sem hiszik, hogy nincs köztük kötőanyag. Olykor leemelik a legfelső követ, és máris borul az egyensúly. Azt szoktuk mondani, szív és lélek kell hozzá. Mert szívesen csináljuk és a lélek tartja.

Honnan jönnek a témák?

A témát mindig a helyszín határozza meg. Milyen a környezet „rezgése”, a kövek, formája, színe. Olykor éppen valamit „belelátunk” egy-egy kőbe, uszadékfába. Ilyenkor ahhoz keresünk megfelelő darabot. Természetesen az időjárás is meghatározó tényező, mert például télen jégből készültek a manóink. Vagy, ha már olyan az időjárás, hogy nincs kedvünk a szabadba menni, akkor jön a „műhelymunka”. Ez afféle ”belsőépítészet” a meleg műhelyben és a nappaliban. Ilyenkor kisebb köveket használunk, háttérnek pedig az egy-ség kedvesebb fele által festett tájképeket. Különböző anyagok kerülnek ilyenkor egyensúlyba. Golflabdák, kalapácsok, üveggolyók, tojás, vagy bármi, ami kihívást, kikapcsolódást, örömet okoz.

Mennyire időtállók az alkotások? Az időjárás viszontagságainak vagy inkább az embereknek kell ellenállni a kültéri építményeknek?

Az alkotásaink időtállósága nagyban függ az időjárástól és az emberek jó- vagy rosszindulatától. A kövek nincsenek egymáshoz rögzítve, ezért egy szellő, csapadék, de akár a hőmérsékletváltozás is ledöntheti. Ez a természetes visszarendeződés. Ezért is nevezzük ezt a tevékenységet a pillanat művészetének.

Az alkotásokról mindig fotó készül, így tovább „élnek”. Az érdekesebbeket internetes oldalakon közzétesszük, többnyire a Kőmanók világa Facebook oldalunkon. Az emberi viszontagságok is természetesek. Vagyunk mi, a készítők, azután vannak a jó és rossz természetű emberek. Gyakran az is előfordul, hogy mi magunk bontjuk le az egyensúlyainkat. Amíg a helyszínen vagyunk, óvatosságot kérünk a látogatóktól is. Vannak jóindulatú, de kissé óvatlan, kíváncsi felnőttek, gyerekek. Lelkesen „ellenőrzik”, mi tartja egymáson a köveket… Ez általában egyensúlyvesztéssel jár.

Sok ember érez felelősséget a természet iránt, szeretik, óvják a csodáit. A természettel együtt élni képes, logikusan gondolkodókra gondolok. A zöld fanatikusok ellenben szinte semmit nem tudnak, de nem is akarnak tudni, erről a tevékenységről, de ha meglátnak egy fotót, amin van 3 kő egymáson, azonnal az ökorendszer felborulásáról, a rovarok és a madarak kipusztulásáról beszélnek. A szervezett ökotúráikon előadást tartanak, mennyire káros a kövek egymásra illesztése. Szerintük persze az utolsó darabig le kell rombolni a műveket.

Akadnak olyanok, akiknek semmi sem jó, semmi sem szép. Valószínűleg a kreativitásról, szépérzékről, nem kaptak üzenetet sehonnan. Nem értik, miért kell „ilyen baromságot” csinálni. Gyakran egészen bántó dolgokat vágnak a fejünkhöz. Ők azok, akik a durva véleménynyilvánítás után felkeresik a helyszínt és „helyreállítják az eredeti állapotot”.

Milyen hazai és külföldi helyszíneken készítettek installációkat?

A leggyakrabban látogatott helyszín természetesen a kertünk, ahol az ajándékba kapott, a gyűjtött és vásárolt kövekből sorakoznak a manók és más kreatív alkotások. A cseszneki várban, a vár vezetésének kérésére van egy „ideiglenes kiállításunk”, állandó jelleggel.

Temérdek vidéken, számtalan helyen megfordultunk. A Bakony és a Balaton különböző részein, a Duna part mentén, Ausztria kristálytiszta hegyi patakjainál, a horvát tengerparton és a boszniai vízeséseknél, Olaszországban a Garda-tónál és a Ligur-tenger mellett. Az utolsó olaszországi helyszín Crotone és Caminia volt, ahol egy nemzetközi kőegyensúlyozó fesztiválon vettünk részt. Nehéz megmondani melyik a legkedvesebb, mert mindegyik helyszínnek megvan a maga varázsa.

Európában és világszerte népszerű és elismert tevékenység ez a különös “pillanatművészet”. Itthon hogyan viszonyulnak az alkotásokhoz?

Itthon a különböző helyszíneken, nagyon pozitív tapasztalataink vannak. Az emberek többsége örömmel fogadja az ilyen ideiglenes kiállítást, gratulálnak és megköszönik, hogy látványt, érdekességet, valami többletet adunk a helyhez.

Azt tapasztaljuk, hogy sajnos Magyarországon a „hivatalos média”, a legnagyobb tisztelet a kevés kivételnek, anélkül, hogy legalább tájékozódna, egyértelműen a különböző zöld ajánlásokat helyezi előtérbe. Arról beszélnek, miért ne rakjunk „kőhalmokat”. Úgy tűnik, ezt nagyon sokan, gondolkodás nélkül elfogadják. Lényegében a tekintélyelvűség győz a logikus gondolkodás felett.

Rajtunk nem múlik, ahol örömmel fogadják a kőmanóinkat, oda szívesen megyünk, minden ellenszolgáltatás nélkül. Nekünk az alkotás és az emberek öröme, őszinte mosolya a fizetségünk. Külön hab a tortán azoknak a gyerekeknek a csillogó szeme, boldog mosolya, akiknek sikerül az első egyensúlyt megcsinálniuk. Egyáltalán nem igaz, hogy csak az „okostelefon” érdekli őket.

Olaszországban sok minden természetesnek számít. Főszezonban, tengerparti strandokon rendezték a fesztiválokat, ahol örömmel, szeretettel fogadtak bennünket. Egyetlen rosszalló pillantás nem volt felénk, sőt, bekapcsolódtak az egyensúlyozásba. Az egyik helyszínen egy természetvédő szervezet gyerekekkel együtt vett részt a fesztiválon. Sőt, velünk együtt gyakorolták a kőegyensúlyozást. Jövőre immár 10. alkalommal rendezik meg a fesztivált, és a szervezők jelezték, hogy szeretettel visszavárnak bennünket. A kő szívet, amit ajándékba készítettünk a rendezvényre, egy tengerparti múzeumban helyezték el, mint a fesztivál szimbólumát. Ez nagyon megtisztelő számunkra.

Mit üzenhetnek az alkotások azoknak, akik szeretik a természetet és a szépséget?

A legfontosabb, hogy ne fogadjunk el mindent kritikus gondolkodás nélkül. Nem biztos, hogy az az ember tesz a legtöbbet a természetért, aki szögekkel, csavarokkal rögzíti az élő fa törzsére a zöld tábláját, amin az áll, hogy természetvédelmi terület…

Úgy gondoljuk, a természetet elsősorban nem védeni, hanem szeretni, tisztelni kell. Hiszen akit szeretsz, annak nem fogsz ártani.

Kapcsolódó

Mintha élnének a spanyol művész homokszobrai

Kőport használ a színezéshez és hegyes botot, madártollat az apró részletek kidolgozásához.