Barta Gábor természetfotós Székesfehérváron él, de Budapesten dolgozik közgazdászként. Irodai munkát végez, így egész nap számítógép mellett dolgozik, ezért a természetben való kikapcsolódás az igazi pihenést jelenti a számára. Hobbija a természet- és vadfotózás.
Nős vagyok, van egy gyönyörű 21 éves egyetemista lányom. A hétköznapok munkával telnek, így a kedvenc hobbimra hétvégente és szabadságok alatt tudok időt szakítani. Imádom a természetet, túrázni mindig is nagyon szerettem, a fotózás is végig kísért gyerekkoromtól és egy jó pár évvel ezelőtt ez a két hobbi találkozott egymással. Azért szeretem a természetet, mert a természetben soha nem lehet csalódni, a természet mindig önmagát adja, a természet mindig igaz és őszinte
– mutatkozott be Gábor a Sokszínű vidék megkeresésére.

Gábornak van egy kedvenc idézete, amivel abszolút azonosulni tud. “Ha valaha az életben bánatos leszel, mindig menj ki egy közeli erdőbe és minden fában, minden bokorban, minden növényben és állatban érezni fogod Isten jóságát és mindenhatóságát.”
Valahogy én is így vagyok ezzel, a hétköznapok rohanó tempóját, a stresszt és a mindennapi gondokat a természet mindig, minden alkalommal elfeledteti velem és sok minden dologért kárpótol
– osztotta meg mit jelent számára a természet és az abban eltöltött idő.

A fotózás gyermekkora óta élete fontos része. A legelső fényképezőgépe egy Vilia márkájú szovjet kisfilmes gép volt, amit nagyon szeretett és lelkesen fotózott vele mindent, amit akkor kisiskolásként érdekesnek tartott.
Abban az időben jóval limitáltabbak voltak a lehetőségek, mit most, tekintettel arra, hogy egy tekercs film maximum 36 kockából állt – ha az ember ügyesen fűzte be, akkor még +1-2 kockát tudott vele nyerni és így nagyon meg kellett gondolni azt, hogy mit fotóz az ember. Egyrészt azért, mert a képkockák száma korlátos volt másrészt pedig azért, mert a film és annak az előhívása pénzbe került
– kezdte el történetét Gábor a kezdetekkel és gyermekkori élményeivel.

A fotózás szeretete későbbiekben is elkísérte őt. Jöttek a már picit komolyabb analóg filmes vázak, majd a nagy áttörés, a digitális fotózás. Az első digitális tükörreflexes gépét, egy Nikon D60-ast akkor vásárolta meg, amikor már dolgozott, és amit aztán éveken át jórészt automata beállításokkal használt.
2014-ben úgy döntöttem, hogy szeretnék komolyabban megismerkedni a fotózással, annak egyes műfajaival és szeretném megtanulni a különböző beállításokat, hogy komolyabb fotókat is tudjak készíteni, így beiratkoztam egy fotós tanfolyamra Budapesten. Munkaidő után este voltak az előadások, hétvégente pedig a gyakorlatok, de cseppet sem éreztem fárasztónak, sőt, teljesen kikapcsolt és nagyon lelkes voltam. Gyakorlatilag a fotózás összes műfaját felölelte ez a fotós tanfolyam. Hálás vagyok azért, hogy a különböző műfajok igazi nagyjaitól tanulhattam, többek között olyan előadóktól, mint Korniss Péter, Szipál Márton, Jung Zseni, Szandelszky Béla, Vadász Sándor, Vancsó Zoltán. Ezen a tanfolyamon Vadász Sándor természetfotós munkássága és profizmusa olyan szinten megihletett, hogy ott el is döntöttem, hogy mindenképpen természetfotózással szeretnék a továbbiakban foglalkozni
– részletezte, hogyan tett szert arra a tudásra, amit a mai napig is kamatoztat, hiszen Gábor fotóiban benne van a tudás és a természet iránti szeretete is.

Kezdetben főleg a táj- és a virágfotózás érdekelte, majd megismerkedett a madárfotózással. Sokszor járt madárlesekbe fotózni, és azt vallja, hatalmas élmény testközelből megfigyelni a madarak mindennapi életét, szokásait. Azonban 2016-ban egy új műfaj ragadta magával.
Fotós társaim vadfotói arra inspiráltak, hogy én is kipróbáljam ezt a nagyon nem könnyű, de annál nagyobb élményeket tartogató műfajt. Egyből beleszerettem és azóta gyakorlatilag leginkább vadfotózással foglalkozom a sajnos eléggé kevés szabadidőmben. Sok mindent fotóztam már külföldön is, Erdélyben medvéket, a Bajor Erdő Nemzeti Parkban hiúzt, Szerbiában aranysakált, de a szívemnek a magyar erdők és a hazai nagyvadak a legkedvesebbek
– vázolta fel a nem mindennapi fotóalanyait, amikért olykor hosszú kilométereket utazott.

Az új műfajjal a fotósfelszerelése is változott, komolyodott évről-évre. 2019-ben pedig újból beült az iskolapadba és 47 évesen a közgazdász diploma mellé egy fotográfusi képesítést is szerzett.

Gábornak – mint általában minden természetfotósnak – megvannak a kedvenc időszakai, azok a napszakok, amikor a legszívesebben járja a természet ösvényeit.
Ahogy a legtöbb természetfotósnak, a hajnali és kora reggeli, illetve a késő délutáni, esti időszakok a kedvenceim, leginkább a napkelte és napnyugta előtti/utáni órák, egyrészt olyankor a legszebbek a fények, másrészt a vadmozgás sem olyan intenzív napközben, mint a reggeli és az esti órákban. A legszebb képeket napkeltekor és napnyugtakor lehet készíteni. A napkelte azért néha komoly kihívások elé állít, mert aki ismer, tudja, hogy nagyon nem szeretek korán kelni és nyáron, ősz elején, ha messzebbre megy az ember fotózni, bizony nem ritka a hajnali 3 órás ébresztő
– osztotta meg a számára legkedvesebb napszakokat, és kiemelte, hogy a hajnali koránkelésért az átélt élmények teljes mértékig kárpótolják őt.

Gábor nincs egyedül azzal, hogy a kedvenc napszak mellett van kedvenc évszaka is, amikor szeret minél több időt a természetben tölteni, ennek pedig több oka is van.
Fotózás szempontjából a kedvenc évszakom az ősz, nem véletlenül, hiszen a természet talán ilyenkor pompázik a legszebb színekben, illetve ilyenkor zajlik a szarvasok nászidőszaka, a gímszarvasok bőgése és a dámok barcogása. Ha az embernek van rá ideje és lehetősége, ilyenkor igazán különleges vadfotókat lehet készíteni, ez minden vadfotós álma
– részletezte a számára legkedvesebb évszak értékeit, amiket minden évben izgatottan vár.

Gábor minden pillanatot szeret megörökíteni a természetben, de egy témát kiemelt, ami mind közül a legjobban magával ragadta őt, ez pedig nem más, mint a nagyvad fotózás.
Ha megkérdezik mit szeretek fotózni, arra a válaszom az szokott lenni, hogy mindent, ami „szembe jön”. Azonban leginkább vadfotókat készítek a természetjárásaim során, főleg szarvasokról, őzekről, de vaddisznókat, muflonokat, rókát, nyulat is szoktam fotózni. Bár ritkábban, de a mai napig szoktam madarakat, virágokat is lencsevégre kapni és a tájfotózás is mindig része a túráimnak
– mutatta be alanyait, akiket a leggyakrabban kap lencsevégre.

Szó szerint rabul ejti a természet. Úgy gondolja, nincs annál fantasztikusabb dolog, amikor meg tudja élni, ahogyan ébred a természet, kel fel a nap, megszólalnak az első madarak, beindul az élet az erdőben. A fények, az illatok, a hangok mind hozzátartoznak az élményhez, amit csak az élhet át, aki meghozza a korán kelés áldozatát. Gyönyörű tájfotókat lehet ilyenkor készíteni, igaz, azok csak a képi világot adják vissza, a többit az ember olyan emlékként raktározza el, amelyekre mindig jó visszaemlékezni.

A természetfotós számára örök szerelem a szarvasfotózás. Az évek során sikerült tökéletesen elsajátítania a cserkelés tudományát, a vad óvatos megközelítését, ami akkor sikeres, ha az ember megpróbál a lehető legkevésbé észrevehető maradni a természetben. Halkan járni, álcaruhába bújni, a szél irányát figyelni, tereptárgyak takarását kihasználni. Sokszor órákba is beletelhet, mire megfelelő közelségbe jut, de a vad megfigyelésének élménye mindenért kárpótolja, olykor még az elszalasztott fotóért is, hiszen a sikeres fotó elkészítéséhez bizony nem kis részében szerencse is szükségeltetik.
Nem egy alkalommal megy haza az ember fotó nélkül, illetve sokszor olyan a szituáció, hogy nincs lehetőség kattintásra, ilyenkor a fotós a szemével exponál és az emlékeibe menti kitörölhetetlenül a megélt pillanatot. Mindig azt szoktam mondani, hogy a természetbe kimenni már önmagában hatalmas élmény, én úgy fogom fel, hogy ha a megélt élményeket még megörökíteni is sikerül, az csak hab a tortán. A cserkelés a legizgalmasabb része a fotózásnak, így aztán velem ritkán történik meg az, hogy valahol leülök és várom a szerencsét, persze ilyen is előfordul, hiszen vannak olyan vadváltók, nyiladékok, rétek, ahol a vadmozgást kifigyelve az ember tudja, hogy nagy eséllyel számíthat mozgásra, de én általában türelmetlen vagyok, kevés ideig tudok a természetben egy helyben megülni. Egy-egy alkalommal akár 15-20 kilométert is cserkel az ember az erdőben, ez nagyon kikapcsol és kellemesen el is fáraszt
– mesélte el mit is jelentenek számára a fotózás és a természet adta élmények.

Legkedvesebb fotótémája a szarvasbőgés, ami az év legjobban várt időszakát adja a számára.
Fantasztikus élmény, ami évről évre mindig újat és újat tud nyújtani és nem lehet vele betelni, olyan adrenalin löketet indít el az emberben amikor közeledik a terephez és hallja a szarvasbőgéstől zengő erdő hangjait, hogy azt nem lehet leírni, azt át kell élni
– vázolta fel milyen érzések kerítik hatalmába, amikor át tudja élni ezeket a pillanatokat.

Gábor titka, hogy kiválóan ismeri azt a terepet, ahol a leggyakrabban készíti a felvételeit. Jól ismeri a vadak mozgását, a tereptárgyakat, azt, hogy mikor, milyen napszakban, mit és milyen módszerrel érdemes ott fotózni. A szokott területen helyismerettel és rutinosan mozog, innentől kezdve már csak a kellő odafigyelés kell, valamint Fortuna kegyei, amik befolyásolják azt, hogy tudnak-e jó fotók készülni.
Fontos a kellő odafigyelés, ami alatt az értem, hogy a fotós az évek során kialakítja, hogy milyen felszereléssel, milyen (álca)ruhában, milyen feltételekkel megy ki a terepre és igyekszik alkalmazkodni a terület sajátosságaihoz, illetve a pillanatnyi körülményekhez, az időjáráshoz, a szélirányhoz, satöbbi
– részletezte, melyek azok a dolgok, amikre a legnagyobb figyelmet kell fordítani a természetjárás során, hogy a lehető legjobb fotók tudjanak megszületni.

Gábor kiemelte, hogy nagyon fontosnak tartja a helyi vadászokkal való egyeztetést minden esetben. Csak és kizárólag a helyi vadászok tudtával jár fotózni.
Ez így biztonságos, hiszen bármikor lehet vadászat a területen és ha nem tudnak az emberről, akkor – főleg álcaruhában rejtőzködve – könnyen történhet baleset, ezen kívül nyilván sem a vadász, sem a fotós nem örül, ha a másik – nem tudott – jelenléte miatt nem lesz sikeres a vadászat, vagy a fotózás. Az évek során maximálisan korrekt kapcsolatokat sikerült kialakítanom számos helyi vadásszal és nagyon jó az együttműködés velük, kölcsönösen segítjük egymást
– osztotta meg, miért fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljon az adott területen lévő vadászokkal.

Miután a szarvasfotózás a kedvenc témája, ezért a szarvasban gazdag területek azok, amik igazán közel állnak Gáborhoz, és ahová viszonylag gyakrabban ellátogat. A kedvenc szarvasos helyei Somogy vármegyében vannak, amik csodaszép területekkel és fantasztikusan gazdag szarvasállománnyal rendelkeznek.
Sajnos miután ez számomra csak hobbi, ezért viszonylag ritkán van lehetőségem fotózni menni, ami éves átlagban körülbelül 20-25 alkalmat jelent. Hét közben nem tudok munka mellett fotózni, így általában a hétvégék, az ünnepek és a szabadságok idejére koncentrálódnak ezek az alkalmak. Persze az embernek más teendője is akad szabadidejében, de amikor csak tudok, kimegyek a természetbe. Lakóhelyem, Székesfehérvár környékén is szoktam fotózni, ez elsősorban a Bakonyt és a Vértest jelenti
– mesélte el melyek azok a helyszínek, ahová a leggyakrabban ellátogat.

Gábort már nagyon sok szép és felejthetetlen pillanattal ajándékozta meg a természetfotózás, amelyek közülük nehéz egy meghatározó élményt kiemelni, hiszen a szíve csücskét jelentő szavasbőgés fotózások minden pillanata hatalmas élményt és örök emléket ad a számára.
Ha mégis ki kellene emelni ilyet, akkor kettő felejthetetlen élményt említenék. Az egyik legfantasztikusabb és legkülönlegesebb élményem évekkel ezelőtt volt, amikor még kezdő vadfotósként egy erdőben sétálgattam és szarvasokat kerestem. Már visszafelé tartottam az autóhoz, amikor úgy éreztem, hogy hogy a hátam mögött egy szempár figyel. Megfordultam és ott ült az ösvény közepén egy róka és engem nézett. Szép lassan, hogy meg ne riasszam letérdeltem és viszonylag messziről lefotóztam és mozdulatlanná dermedtem. A róka meg egyre közelebb és közelebb jött, nagyon kíváncsi volt, de nem volt veszett. A végén már pár méteres távolságból a földön fekve tudtam fotózni, ő is lefeküdt az ösvényen szemben velem és érdeklődve nézte, mit csinálok
– mutatta be első legkedvesebb élményét, amit egy barátságos vörös bundás rókával élhetett át.

Az első meghatározó élményét követte egy másik, ami egy fagyos téli naphoz és a rudliba verődött őzekhez kapcsolódik.
Egy másik hasonlóan fantasztikus élményem egy nagyon-nagyon hideg téli fotózásom alkalmával történt meg velem, amikor a Hanságban őzeket fotóztam. Rátaláltam egy olyan őz rudlira, akik a fagyott hóban feküdtek, illetve az alatt próbáltak élelmet keresgélni. El voltak fáradva és nagyon le voltak lassulva már a tél vége felé, a kedvező szélirány mellett talán ez is segített abban, hogy egészen közel, kb. 10-15 méterre sikerült hason becsúsznom az őzek mellé, akik aztán megmozdultak és jobbra-balra kerülgettek, gyakorlatilag bekerültem az őz rudli közepére és teljesen olyan érzésem volt mintha befogadtak volna és közéjük tartoznék. Legalább 30 percen keresztül hason fekve a hóban fotóztam őket, szerencsére jól be voltam öltözve, de azért így is sikerült egy picit megfázni, ám azt hiszem, hogy ez az élmény abszolút megérte
– részletezte azokat a pillanatokat, amiket nem sok embernek van lehetősége átélni.

Gábor több fotójára is büszke, ezek között vannak olyanok is, amelyek díjat nyertek vagy szerepeltek valamilyen megmérettetésen.
Büszke vagyok rá, hogy két alkalommal is sikerült fotóimmal az „Év természetfotósa pályázaton” a Természettudományi Múzeumban kiállított fotók közé bekerülni, az egyik alkalommal második helyezett is voltam az emlősök viselkedése kategóriában, illetve arra is, hogy a tavalyi évben a Vadászati Kulturális Egyesület által kiírt fotópályázaton több fotóm is sikeresen szerepelt és az egyik szarvasbőgéses fotóm elnyerte a Vadászati Kulturális Érték címet
– osztotta meg azokat a megmérettetéseket, amiken szép sikereket ért el.

A sikerek ellenére azonban ritkán indul fotóival pályázaton. Számára nem a megmérettetés a cél, a fotózás élménye az igazi örömforrás, de felvételeit szívesen osztja meg a természet szépségeire fogékony emberekkel.
Természetesen én is szeretem megosztani az élményeimet, a Facebook-on immár nyolc éve teszem közzé a kedvenc képeimet a fotós oldalamon, aminek már közel 14 ezer követője van. Nagyon megtisztelő számomra, hogy ennyien kíváncsiak a képeimre
– mutatta be, hol lehet figyelemmel követni a szebbnél-szebb fotóit és élményeinek a megosztását. A Facebook-on Gabor Barta Photography oldalán valamint az Instagram-on is napi rendszerességgel teszi közzé a felvételeit.

Gábor szívesen támogat különböző kezdeményezéseket a fotóival, fontosnak tartja, hogy jótékony célt is tudjon szolgálni.
Büszke vagyok rá, hogy a Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesületnek állandó fotósaként minden évben hozzá tudok járulni az egyesület által kiírt irodalmi pályázat nyertes pályaműveiből megjelenő könyv fotóanyagához. Ugyancsak fontos számomra az, hogy ha tudok, jótékony célokat is támogassak, ennek részeként két éve részt veszek több fotós kollégával együtt a „Fotósok egy jó célért” című jótékonysági árverésen, melynek során a fotóstársakkal együtt felajánlott fotókból befolyó összeget jótékony célokra, rászoruló családok karácsonyának szebbé tételére, illetve jótékonysági szervezetek támogatására fordítjuk
– részletezte, hogy milyen jótékony célok mellé áll, amik nagyon fontosak a számára.

A természet mindig tud meglepetést okozni. Mint arról korábban beszámoltunk, szokatlan időpontban bőgtek a szarvasok a somogyi erdőkben, amiről különleges fotók is tanúskodnak.
A cikkben szereplő fotókat Barta Gábor készítette.