Életmód

Felcsillant a remény: újranyithat Pest megye egykor kedvelt fürdője

2015-ben került lakat az érdi Termál Hotel ajtajára. Akkor a tulajdonostársak vitájának az lett a következménye, hogy be kellett zárni az érdiek, valamint a környélbeliek kedvelt fürdőjét, írja az erdmost.hu.

A lap cikke szerint az önkormányzaton azóta rendre számon kérték a bezárást, illetve érdeklődtek, hogy miért nem nyitják újra a fürdőt. Csakhogy mivel az magántulajdonban van, a működésre és a működtetésre a városnak semmilyen ráhatása nem volt és nincsen ma sem.

Az épület így már tíz éve üresen, elhagyottan áll, az állapota folyamatosan romlik. 2022-ben sem lehetett többet tudni annál, minthogy a Liget Termál Hotel a bezárást követően egy árverésen, végül tartozás-kiegyenlítésként az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség tulajdonába került.

Most azonban kikerült rá az eladó tábla. A lap szerint ez új fordulatot jelenthet és olyan gazdája lehet az épületnek, aki tényleg lát benne idegenforgalmi szempontok alapján fantáziát, ami feltételezi a biztos pénzügyi hátteret is. 

Az ÉrdMost megkereste az ingatlanirodát, ahol megtudták, hogy kétmillió eurót kérnek a tulajdonosok az épületért. Répássy Gábor elárulta, hogy a valamivel több mint 800 millió forintos ár alkuképes, tehát valószínűleg ennél azért olcsóbban juthat hozzá az új tulajdonosa.

Mint kiderült, néhány nap leforgása alatt már többen is érdeklődtek az ingatlan iránt, nagyrészt helyiek, akiket érdekel az épület jövője és hajtja őket a kíváncsiság. Volt azonban két komolyabb, fizetőképesnek tűnő érdeklődő is, ami ilyen rövid idő alatt biztató jel. Ő úgy látja, hogy a Termál Hotel épülete viszonylag rövid idő alatt, 3-4 hónapon belül eladható.

A Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetője elmondta, hogy a tulajdonos valóban jelezte, hogy értékesíteni szeretné az ingatlant. László Ferenc hozzátette, hogy ezzel az önkormányzatnak tulajdonképpen most semmi teendője nincsen, viszont azt megjegyezte, hogy továbbra is azt szeretné a város, ha ott ismét termálfürdő üzemelne.

Az egykori termálhotelt vízzel ellátó hideg és meleg vizes kutak az újrafúrás után az önkormányzat tulajdonában kerültek, de ha sikerülne újjáépíteni a fürdőt, a város a gyógyhatású vizet minden további nélkül biztosítaná az új létesítménynek. Ezt amúgy az eddig aktivitást mutató beruházónak is felajánlották.

A napokban számoltunk be róla, hogy melyik Magyarország legdrágább vidéki gyógyfürdője, ahogy arról is, hogy mi lesz 2025 legnagyobb termálfürdős újdonsága.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik