Életmód

Egy órán belül két gigaharcsát fogott a tiszai horgász

Agro Jáger News / Májer Péter
Agro Jáger News / Májer Péter
Két ember méretű harcsát sikerült rövid időn belül a szákba terelni Péternek.

Páratlan horgászkalandról írt az Agro Jáger News. A portál egyik olvasója küldött élménybeszámolót egy nagyszerű napról.

Májer Péter a Tiszán harcsára horgászott. A hidegfront előtti napok kedvezően hatnak a harcsahorgászokra, ezt szerette volna kihasználni. Munka után megcélozta a Tiszát, ahol kuttyogatással próbálkozott. Egy általa már jól ismert szakaszt vett vallatóra.

Az első kapásra nem kellett sokat várnom: a horgászat megkezdése után körülbelül egy órán belül erőteljes kapásra vágtam be, és egy ötperces fárasztás után egy 160 cm-es harcsával gazdagodott az emléktáram. Pár gyors fotó után vissza is engedtem a szép szőke Tiszába. De itt még nem ért véget a történet!

– mesélt a portálnak Péter.

Agro Jáger News / Májer Péter

Az előző hal visszaengedése után körülbelül fél órával újabb kapás érkezett.

Már az orsóm sírásából tudtam, hogy egy jóval nagyobb példánnyal lesz dolgom. Amikor az öreg ragadozót a csónakom mellé húzva szemügyre vettem, gyorsan partra siettem vele, ahol két, szintén harcsára horgászó sporttársam segítségével sikerült megörökíteni néhány fotón a 202 centi hosszú harcsámat, amit a fotózás után szintén visszaadtam a szép szőkének

– emlékezett vissza a szerencsés horgász.

Ahogy korábban írtuk, a Rábapatyon található Passion Lake-en 5 nap alatt 3 óriás harcsát fogtak. A közelmúltban egy 14 éves szegedi fiú kétméteres harcsát fogott Szegeden. 2024 novemberében bikacápa nagyságú harcsát fogtak a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. Ohati 3-as horgásztavából.

Kapcsolódó
Több mint kétméteres harcsát fogtak a Tiszán
A kapitális halról videó is készült.
Olvasói sztorik