Az árvaszúnyogok esténként milliós tömegben lepik el Siófokot, ami ellehetetleníti a teraszos vacsorákat, fagylaltozást, sőt még a beszélgetést is. A kétségbeesett vállalkozók szerint a jelenség elviselhetetlen, a vendéglátóhelyek sorra húzzák le a rolót, írja a sonline.hu.
Az állatok mostanra már nem csak a Balaton-part közvetlen közelében rajzanak milliószámra, hanem Siófok szinte teljes területén. A magánszálláshely-szolgáltak arról számolnak be, hogy tűrhetetlen az állapot. Esténkén nem mernek lámpát kapcsolni, mert azonnal megjelennek a döngicsélő rovarok.
Volt egy időszak, amikor kevesebb volt az árvaszúnyog, de tegnap éjszakára újra tömegével megjelentek. Éjjel már csak két lámpát hagytam felkapcsolva, hogy a szállóvendégek be tudjanak menni a főbejáraton. Reggelre öt lapátnyi árvaszúnyog-tetemet takarítottunk össze. A vendégeink sötétben üldögélnek a teraszon. Megértem, hogy védjük ezt a rovart, mert a halak számára táplálék, de ez már abszurd
– mondta a Sonline.hu-nak Éder Rózsa, siófoki apartmantulajdonos.
Az egyik helyi fagyizó tulajdonosa azt írta az egyik csoportban, hogy „Siófok elesett. Bezárunk. Ez így nem mehet tovább. Irtani nem OK, de gyéríteni ritkítani kizárt, hogy nem lehetne. 21 éve van boltom a Balatonnál, de ilyet még nem láttam.”
Egy másik vendéglátós így látja a helyzetet a Petőfi sétányon:
Mi 2 hónapja bukjuk a vacsoráinkat, mert mire a pincérek az asztalhoz érnek, nem látni a kaját a szúnyogoktól. Próbáltunk ellene tenni azzal, hogy a közvilágításra zsákot húztunk, ezzel tompítva a fényt, ami valamelyest sikeresnek bizonyult, de másnap a közterületesek leszedték.
Sáringer-Kenyeres Tamás, a Balatoni Szövetség szakembere, a szúnyoggyérítést monitorozó szakértői csoport vezetője a lap megkeresésére elmondta, nem szabad, és technikailag lehetetlen az árvaszúnyogot irtani és gyéríteni.
Hozzátette, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) magyarországi előírásai szerint a csípőszúnyogok ellen bevetett kémiai irtást végző autók nem közelíthetik meg a Balaton partját. Vagyis a Balaton, azaz az élő vizek védelme érdekében a parttól csak 45 méterre végezhető például a csípőszúnyog-irtás ezekkel a gépkocsikkal. Épp az a terület marad ki (pl. a Petőfi sétány), ahol most a legakutabb az árvaszúnyog-helyzet. Másrészt pedig a tó vízminőségének javulásához is jelentősen hozzájárulnak az árvaszúnyogok.
Sáringer-Kenyeres Tamás hozzátette, ilyen hosszan elhúzódó, és a Balaton egy szűk sávjára, Siófok és néhány közeli településre jellemző rajzásra nem emlékszik, pedig 28 éve foglalkozik szúnyogirtással a tó partján. De ahogy a Tiszavirágzást sem lehet kémiailag megzavarni, úgy a balatoni árvaszúnyogokat sem lehet gyéríteni.

