Farkas Gábor, a szatymazi babettás története évekkel ezelőtt a koronavírus-járvány idején kezdődött.
Nem lehetett külföldre menni, így jött az ötlet: ha már itthon vagyunk, legyen a leghosszabb lehetséges túra a határon belül: kerüljük meg az országot!
– mesélte a Délmagyarnak.
Azóta a hagyomány folytatódik: egyszer jobbra, egyszer balra, most pedig ismét jobbra kerültek.
Az idei útvonal 1748 kilométer hosszú volt, Szegedről indult, majd Baja, visszafelé pedig Makó felé vezetett az út. Hat motoros indult, de a végére csak kevesebben maradtak: volt, aki rosszul lett, mások a Tisza-tó felé kanyarodtak pihenni. A kis kétkerekűek hősiesen bírták a megpróbáltatásokat, legalábbis Gáboré hibátlanul teljesített.
Tankoláson kívül semmit nem kellett csinálni vele
– mondta büszkén. A többieknek akadt némi indítási és karburátor-gondjuk, az emelkedők pedig próbára tették a motorokat.
Gábor szeptemberben Szlovákiába utazik, hogy szurkoljon a 12 órás Babetta-versenyen induló magyar csapatoknak. Emellett várja a ráckevei veterán találkozó, ahol saját túramotorját és híres Linda Babettáját is bemutatja – utóbbi jelenleg a szlovák gútai Babetta-történeti kiállításon szerepel.
És hogy mi a következő nagy projekt?
Éppen egy háromkerekű Babettát rakok össze
– árulta el a lapnak nevetve.
Megírtuk azt is, hogy Afrikába is Babettával mentek a dél-alföldi motorosok, ahogy arról is beszámoltunk, hogy országjáró túrára indult szamarával az ásotthalmi fiú. És egy magyar zarándok is szamarával járta be fél Európát.

