A festői falucska a Menotre-patak völgyében fekszik, Umbria régiójában, a Folignóhoz tartozó domboldalon erdőkkel borított hegyoldalak ölelésében. A település környéke bővelkedik túraösvényekben, kis vízesésekben és forrásokban, amelyek a természetkedvelők számára igazi paradicsomot jelentenek. Umbria, „Olaszország zöld szíve”, dombokkal, olajfaligetekkel és középkori falvakkal tarkított vidék, ahol a természet és a történelem szinte minden lépésnél összefonódik.
Turisztikai gyöngyszem
Ahogy az Umbria Tua oldal írja, a bőséges vízi energia miatt már a középkorban – a Trinci család uralma idején – malmok, gyapjúfeldolgozó műhelyek és szövőszékek működtek az apró településen.
Rasiglia szűk zugait kristálytiszta források, patakok és apró vízesések szövik át, amelyek különleges, szinte mesebeli hangulatot kölcsönöznek neki. A hegyoldalban egymásra épülő kőházak egy természetes amfiteátrumra emlékeztetnek, igazi rejtett gyöngyszemként. Bár nincsenek éttermek, kávézók vagy üzletek, s a posta is csak hetente egyszer tart nyitva, mégis rengeteg látogatót vonz a falu lassú életritmusa és a kristálytiszta víz megnyugtató látványa.
Ipartörténeti örökség
Rasiglia múltja egészen a 12. századig nyúlik vissza, a 14. században a Trinci család erődítménye tette jelentőssé. A bővizű források évszázadokon át biztosították a malmok és gyapjúműhelyek működését, így a 17–19. században a falu fontos ipari központ volt. Malmok, szövödék, sőt még bankok is működtek itt, amelyek jólétet hoztak a településnek. A második világháborút követően az ipar hanyatlásnak indult, a cégek Folignóba költöztek, majd az 1997-es földrengés tovább gyorsította az elnéptelenedést.
A falu közepén fakadó Fonte Capovena forrásból eredő kristálytiszta víz kisebb-nagyobb mesterséges csatornákon ágazik szét a településen belül. Ezek a csatornák nem csak díszítőelemként szolgáltak, hanem a falu gazdasági motorjaként szolgáltak.
Többféle iparág is virágzott
A vízimalmokban főként búzát, árpát és kukoricát őröltek, így a település nemcsak saját ellátását biztosította, hanem a környékbeli falvakat is kiszolgálta liszttel. Emellett a víz energiája hajtotta a gyapjúfeldolgozást és a posztóverő műhelyeket is, ami miatt Rasiglia a 19. században jelentős helyi ipari központnak számított. A faluban a víz hasznosításának sokfélesége lenyűgöző: patak erejét kihasználva a malmok mellett festőházak és bőrkikészítő műhelyek is működtek.
A 20. század közepére az ipar hanyatlott, a malmok leálltak, és a lakosság nagy része elköltözött. Azonban a vízcsatornák rendszere fennmaradt, és ma is ugyanúgy csörgedezik a türkizkék víz a házak között, mint évszázadokkal ezelőtt. Az egykori malmok közül néhány épület fennmaradt, köztük a Mulino Silvestri, amelyet felújítottak, és látogatható múzeumként mutatja be a gabonaőrlés évszázados módszereit, a vízimalmok szerkezetét és a hajdani falu mindennapjait.
A dicső múlt mementói
Rasiglia nemcsak a csobogó vízcsatornáiról híres, hanem értékes műemlékeiről is. Vallási épületei közül említést érdemel a 1745-ben épült Santi Apostoli Pietro e Paolo templom, valamint a közeli, 1450-ben alapított Madonna delle Grazie-kegyhely, ahol 15. századi freskókban is gyönyörködhetnek a látogatók. A legenda szerint itt egy terrakotta Mária-szobor „tért vissza” újra és újra a faluba, így vált népszerű zarándokhellyé. A település fölötti hegyoldalon ma is állnak a Trinci család középkori várának romjai: a falmaradványok és a magányos torony sejtelmesen idézik Rasiglia évszázados védelmi szerepét.
Ahogy korábban írtuk, Horvátországban is létezik egy malmokkal és vízesésekkel teli meseország. Az évszázados mohácsi vízimalomban értékes sváb ládák sorát őrzik. Mesés szálláshely lett egy 18. században épült kápolnából Toszkánában.
