Folyamatos durrogtatás hallható Balatonlellén, ahol néhány jeles borász százak, ezrek életét keseríti meg, írja riportjában a sonline.hu.
A lap cikke szerint bár a tősgyökeres lelleiek megértőbbek a hangágyúkkal szemben, de a turistákat és a nemrég a városba költözőknek fogytán a türelme, és ennek egyre gyakrabban hangot is adnak a közösségi médiában.
Felházi Miklós, Balatonlelle polgármestere arról beszélt, a hangágyúzásra a seregélyek miatt van szükség. Amikor a madarak megjelennek, konkrétan elsötétül az ég a település felett.
A szőlészek-borászok ha meglátnak egy seregély csapatot, összeszorul a szívük, hogy amiért egész évben dolgoztak, az tönkremegy. Hogy egy gazda védekezni akar a seregélyek ellen, az természetes, hiszen a megélhetése múlik rajta
– fogalmazott a polgármester, aki a jegyzőhöz fordult, hogy nézzen utána a jogi helyzetnek, hogy lehetne szabályozni. A hivatalos álláspont szerint azonban a termény védelme fontosabb, mint az, hogy valakit zavar-e a zaj.
„Azt tudjuk tenni, hogy minden egyes hangágyúval rendelkező gazdát megkérjük, hogy éjszaka ne működtesse folyamatosan, amikor a madarak is alszanak. Azt pártolom, hogy az emberek nyugalmát meg kell teremteni, de jogilag nem tudok fellépni a hangágyúk ellen, erre csak a kormányhivatalnak lenne lehetősége” – magyarázta.
Szerinte ma már vannak más megoldások is a seregélyek riasztására, hallott napelemes módszerről, vagy arról, hogy vadmadarakra emlékeztető lufikat eregetnek fel, sorolta. Az is lehetséges, hogy hálóval lefedjék a szőlőültetvényeket, de több hektáros területen az nagy munka.
Összességében egy új megoldás megtalálásához több idő, több energia és több pénz kellene, bár az is elfordul, hogy egy lellei szőlésznél csősz járkál és elriasztja a madarakat.

