Mozaik

Ezerszámra dézsmálják a szőlőt a seregélyek a Balatonnál

Nagyjából két hete jelentek meg a seregélyek a dél-balatoni szőlőültetvényeken, és hatalmas károkat tudnak okozni.

Néhány óra alatt akár milliós kárt is tudnak okozni a seregélyek a szőlőültetvényeken. Védekezni pedig csak riasztással, ragadozó madarakkal vagy madárijesztővel lehet ellenük, ugyanis a seregély védett madár. Az idei időjárás pedig nagyon kedvezett a seregélyek költésének, volt megfelelő táplálékuk és fel tudták nevelni a fiókáikat – írja a Sonline.

Nagyjából két hete jelentek meg a seregélyek a dél-balatoni szőlőültetvényeken

Általában elöl haladnak a felderítők, feltérképezik a terepet, majd pár percen belül riasztják a csapatot, ha nyugodt a környék, aztán több ezren lepik el a területet egy szempillantás alatt

– nyilatkozta a lapnak Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke.

A seregélyek egyébként a szőlőből csap pár szemet csipegetnek, de ahogy rászállnak, leverik a fürtöt, a földre hullva pedig tönkremegy, ha azonnal nem szedik fel.

A szakember elmondása szerint a madarak éjjel a környező állattartó telepeken pihennek, reggel fél hat körül útra kelnek a desszertért és egészen kilencig tart a támadásuk. Majd délután fél 4-től hétig jön a második rohamuk.

A kékszőlőt nemigen szeretik, de az illatos, édes fehér fajtákat megdézsmálják

A madárijesztő semmit se ér ellenük, a gázágyú is hatástalan, mert hamar megszokják hangjukat. Viszont kapható lézeres riasztó nagyjából egymillió forint körüli áron, ami akár egy kilométeres körzetben is képes fénnyel zavarni a madarakat. Zala megyében pedig a zárt ültetvényeken ragadozó madarakkal próbálják elijeszteni a madarakat

– tette hozzá Gombos Sándor.

Több ültetvényen solymászt is alkalmaznak, mert madara a területet berepülve elijeszti a seregélyeket.

Seregélyek ezrei rajzoltak hatalmas madarat az égre
A természetben néha olyan dolgok történnek, amelyek túl szépek ahhoz, hogy igazak legyenek.

Címlapfotó: MTI/Kovács Attila

Olvasói sztorik