Életmód

Kiderült: ez a rágcsálnivaló lehet a hosszú élet titka

Unsplash
Unsplash
Klinikai vizsgálat igazolja, hogy csökkentheti a rossz koleszterint.

A délutáni nassolás nem feltétlenül kell, hogy bűntudattal járjon – sőt, egy friss kutatás szerint akár az egészségünk javára is fordíthatjuk. Az Oregon State University tudósai ugyanis kimutatták: napi körülbelül 45 szem mandula (ez nagyjából 50–60 gramm) rendszeres fogyasztása jelentősen mérsékli az LDL, azaz a „rossz” koleszterin szintjét – tette közzé a Fox News.

A vizsgálatban 77, 35 és 60 év közötti felnőtt vett részt, akik mindannyian metabolikus szindrómával élnek – ez a szívbetegségek, a 2-es típusú cukorbetegség és a stroke egyik fő kockázati tényezője. A résztvevőket két csoportra osztották: az egyik csoport 12 héten keresztül mandulát, a másik ugyanannyi kalóriát tartalmazó sós kekszet nassolt.

Az eredmény egyértelmű volt: a mandulát fogyasztók nemcsak alacsonyabb koleszterinszintet értek el, hanem jobb E-vitamin-ellátottságot, kedvezőbb bélflórát és több hasznos tápanyagot is. Sőt, még a derékbőségük is szerény mértékben, de csökkent – miközben a testsúlyuk és a vércukorszintjük változatlan maradt.

A kutatók szerint a titok a mandulában található vitaminokban, ásványi anyagokban, rostban és egészséges zsírsavakban rejlik. Ezek együttesen nemcsak a szív- és érrendszert támogatják, hanem az emésztést is.

Érdekesség, hogy bár a vizsgálat kifejezetten mandulára fókuszált, a szakértők szerint más olajos magvak – például a mogyoró vagy a dió – hasonlóan pozitív hatásúak lehetnek.

A vérben lévő túlzott LDL-koleszterinszint növeli az érelmeszesedés, a koszorúér-betegség, a szívinfarktus és a stroke kockázatát.

Korábbi cikkeinkben felhívtuk már a figyelmet a karalábé, a gyömbér, de még a sörivás pozitív hatásaira is.

Kapcsolódó
Élelmiszerek, amelyek jótékonyan hatnak a szívműködésére
A koleszterinszint szabályozása kulcsfontosságú a szív- és érrendszer egészségének megőrzésében.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik