Életmód

Tegyük ezt a fűszert a szekrénybe, és soha többé nem lesz gond a molyokkal

moly
getty images
moly
getty images
A megoldás igen egyszerű.

Kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor a kedvenc pulóverünket vagy kabátunkat elővéve apró lyukakat fedezünk fel rajta. A ruhamoly észrevétlenül költözik be a szekrények mélyére, és mire észbe kapunk, már komoly károkat okozott.

A ruhamoly sok háztartás visszatérő problémája. Mielőtt azonban drága, erős vegyszerekhez nyúlnánk, érdemes egy egyszerű, jól bevált házi megoldást kipróbálni: egy olyan fűszert, amely szinte minden konyhában megtalálható. Az eredmény nemcsak hatékony védelem a ruhák számára, hanem kellemes illat és harmonikusabb otthoni környezet is lehet, írja az onet.pl.

A ruhamoly apró, sötétbarna rovar, általában 6–12 milliméter hosszú. Teste hosszúkás, finom szőrrel borított, szárnyai pedig ezüstös vagy szürkésbarna árnyalatúak. Gyakran észrevétlenül jutnak be az otthonainkba: szellőzőcsatornákon, lépcsőházakon keresztül, de akár a szomszédos lakásokból is átvándorolhatnak. Előfordul az is, hogy használt bútorokkal vagy ruhákkal hurcoljuk be őket – ilyenkor többnyire lárva formájában, amelyek fehérek, sötét fejjel.

A molyok jelenlétére nemcsak a szekrényben felbukkanó kifejlett példányok vagy a lárvák utalnak. Árulkodó jel a ruhákon megjelenő apró, szabálytalan lyukak sora, valamint az a finom por, amely a szövet rágása során keletkezik. Ezek egyértelműen arra utalnak, hogy a molyok már munkához láttak.

Házi gyógymód molyok ellen – babérlevél

Ahelyett, hogy speciális, gyakran drága termékekbe fektetnénk, érdemes egy egyszerű, természetes megoldást választani a probléma megoldására: a babérlevelet. Illóolajai hatékonyan riasztják a ruhamolyokat, miközben kíméletesek a textíliákhoz. A leveleket lazán elhelyezhetjük a szekrény polcain, a ruhák közé csúsztathatjuk, de akár kabátok és dzsekik zsebébe is betehetjük. Jó hír, hogy a babérlevél nem hagy foltot az anyagokon.

A hatás tovább fokozható, ha a leveleket enyhén összetörjük, majd levendulával vagy szegfűszeggel keverjük össze. A keveréket érdemes textilzsákba vagy kis tálkába tenni, és a hatékonyság megőrzése érdekében 2–3 havonta frissíteni.

A babérlevél ráadásul nemcsak molyriasztóként működik, hanem természetes légfrissítőként is. Eukaliptolt tartalmaz, amely friss, gyógynövényes aromát ad, linaloolt, amely finom, virágos illatjegyeket hordoz, valamint pinéneket és terpéneket, amelyek enyhén gyantás karaktert kölcsönöznek neki. Ez az illatkombináció kellemes, tiszta érzetet ad a ruhatárnak.

Bosszantó muslicák a konyhában? Egy házi keverék azonnal megoldást hozhat. Egyéb ötletünk is van. Például arról is, hogy szabadulhatunk meg a csótányoktól.

Kapcsolódó
Ezek a növények elűzik a legyeket az otthonodból
Így védekezhetsz ellenük természetes módon.
Olvasói sztorik