A pille a Kapos–Koppány menti falvak jellegzetes női viselete, amit a katolikus fiatalasszonyok esküvőjük napjától első vagy második gyermekük születéséig hordtak és a 19. század második felétől vált e vidék jellegzetes darabjává.
Megjelenése az 1920-as évekre tehető. A 20. század közepén ifj. Poór Ferenc, az Ozorai Járási Múzeum muzeológusa gyűjtőútján 22 településen jegyezte fel a pilleviselés szokását, ami aztán az 1970-es évekre a népviselet elhagyásával együtt eltűnt. Mára a pille újból ismertté, kulturális szimbólummá vált a Kapos–Koppány mentén.
A pille településenként részben eltérő, ám az alapelve mindegyik faluban ugyanaz. Kezdetben a forma és az anyag is egyszerűbb volt, egyszínű, lógós selyem pillét használtak, később ezeket hímezték is. Idővel a hímzett kendőt a keménypapírból készült szögletes kontydobozra rögzítették. A lelógó sarkakat eleinte hagyták lógni, később szárnyszerű alakot igyekeztek kialakítani belőlük keménypapír behelyezésével. Innen kapta a fejviselet a nevét, hiszen a kialakult fejdísz a lepkére, pillére hasonlított. Anyaga a ’40-es évekre kibővült, már kasmír, brokát selyem, szatén, taftselyem voltak, melyek színei és díszei a viselt ruha színéhez illeszkedtek.
A pillét ügyes kezű, varrni tudó asszonyok készítették el saját elképzelésük alapján vagy a megrendelő igénye szerint, Tyukodi Lajos pedig egy ilyen hölggyel futott össze egy boltban, és ez a véletlen találkozás alapozta meg az ozorai pillemúzeum ötletét. Először a meseszép pincéjéről kérdeztük.
Németországban dolgoztam kőművesként és a téli időszakban, mikor nem volt annyi munka, akkor a fiammal, aki szintén a szakmában dolgozik, vállaltuk a pincék boltozását, építését, majd én is vásároltam Ozorán egyet és azt magunknak is rendbe hoztuk
– mesélte Lajos, aki azt is elmondta: mikor hazalátogatott külföldről, mindig bekéredzkedtek valamelyik pincébe a barátokkal borozgatni, beszélgetni.
Már épp itt volt az ideje, hogy egy saját kuckót is építsek magunknak
– mondta nevetve Lajos, aki a szomszédos településen, Fürgeden él.
A pince egy igazi mestermunka lett, ahogy Lajostól megtudtuk, ma már egyre kevesebben vannak a szakmában, akik értenek a pincék építéséhez is.
Volt olyan látogató, aki azt mondta a pincére, hogy építészetileg nagyobb élmény volt neki, mint maga az ozorai vár.
Szerettem volna valami helyi hagyományt is megjeleníteni a pincémben és egyszer a boltan hallottam, hogy a pilléről beszélget egy hölgy a pénztárossal. Megvártam az üzlet előtt, hogy megkérdeztem, tudna-e nekem is készíteni egyet, majd a pinceszomszédom is meglepett még eggyel
– idézte fel Lajos, hogy is születtek meg a gyűjtemény első darabjai. Azóta már több környékbeli községből is sikerült beszereznie pilléket. Jelenleg 27 darab van kiállítva és a babákon még 4, de készülőben van újabb 2 darab.
A babákat ajándékba kaptam, kalocsai, ozorai, döbrögközi, matyó, sárközi népviseletekbe vannak öltöztetve.
Megtudtuk azt is, hogy a gyűjteménynek és a pincének már nemzetközi rajongótábora is van. A pincével szemben épül ugyanis egy hindu templom, melynek a tulajdonosa rendszeresen visz vendégeket Lajoshoz. Dél-Amerikából, az Egyesült Államokból, Kanadából, Németországból, Ausztriából, Hollandiából is érkeztek már látogatók a pincébe.
Aki pedig szeretné megnézni a pincét és a pilléket, annak Ozorán, a Petőfi utca végén kell keresnie.
Írtunk arról is, hogy Zsolnay majolika-lámpa és Jókai gyertyatartója tündököl a zsámbéki Lámpamúzeumban, és múzeum és kiállítóhely lett az egykori dohánybeváltóból Nagyatádon.
