Kertünk-Portánk

Angliából is pályáztak a legszebb magyarországi konyhakert díjra

2016-ban folytatódik a program: következik a többgenerációs kertek éve.

A magyar konyhakertek megművelése egyre dinamikusabban terjedő mozgalom. Három év alatt, 2015-re mintegy 230-ra nőtt A Legszebb konyhakertek című versenyen résztvevő települések száma, ahonnan több mint kétezren neveztek.

Értéket teremtenek

A legszebb konyhakertek című országos program november 20-i, idei évet értékelő rendezvényén elhangzott: a program sikertörténet, mivel a kertekben, a konyhakertekben az azt megművelők értéket hoznak létre. Sokaknak nem jutott eszébe korábban, hogy a kertet nemcsak díszítésre, hanem termelésre is használni lehet. A zöldséget, gyümölcsöt – ha valaki otthon termeli meg, pénzt takaríthat meg.

34 külföldi pályázat

Kovács Szilvia, a program ötletgazdája, Karcag alpolgármestere az MTI-nek elmondta: ebben az évben 234 településről 2207-en neveztek a versenyre. A nevezések összesen mintegy 7800 kertművelőt jelentenek, ugyanis sok közösség is részt vett a versenyben, például óvodák, iskolák.

kert1

A versenyre nemcsak Magyarországról, hanem a határon túlról is jelentkeztek települések, összesen 34-en. Köztük sokan Erdélyből és Délvidékről, illetve egy-egy település Lengyelországból és Angliából.

Örökös díjazottak

A bírálók összesen 83 település 207 kertjét jelölték az elismerésre. Az ítészek 34 országos díjat ítéltek oda, 14 kertművelő védte meg az országos díjat a második alkalommal, 4-en pedig harmadszor, őket örökös díjjal jutalmazták. Ketten különdíjat kaptak, egy kertművelő pedig közönségdíjat.

A mozgalom ötletgazdája a rendezvényen meghirdette a 2016-os programot is, „A többgenerációs kertek évét”. A jelentkezők csatlakozását a jövő év február 29-ig várják..

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik